szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Karácsony Gergely szerint a kiszabott bírság feltűnően és szokatlanul magas, a beszerzés pedig nem képviselte volna a budapestiek érdekeit.

Megtámadja a bíróságon a Közbeszerzési Döntőbizottság által kiszabott százmilliós bírságot a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) – írta Facebook-oldalán a főpolgármester.

Ahogy a hvg.hu is megírta, a döntőbizottság szerint a BKV és Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) törvényt sértett a fővárosi közösségi közlekedési eszközök és közlekedési köztéri reklámhelyek reklámcélú hasznosításával kapcsolatban. Ezért összesen 115 millió forintos bírságot szabott ki rájuk.

A nettó 5,7 milliárd forint értékű beszerzés ügyében az eljárást a BKK és a BKV indította 2016-ban, a szerződés időtartama 48 hónap lett volna. Az önkormányzati választás után felállt új Fővárosi Közgyűlés azonban tavaly novemberben úgy döntött, hogy a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló gazdasági társaságok ne kössenek egy évnél hosszabb időre szóló, a tulajdonukban, használatukban vagy vagyonkezelésükben lévő reklámfelületek hasznosítására irányuló szerződéseket, és emiatt a beszerzési eljárást eredménytelenné nyilvánították.

Karácsony Gergely reakciójában azt írta: a BKV az előző városvezetés utasítására, nem sokkal az októberi választás előtt írta ki a közbeszerzést a vállalat reklámfelületeinek hasznosítására. Ezzel véleménye szerint kivette volna a döntés lehetőségét a következő városvezetés és a közgyűlés kezéből arra az esetre, ha Budapest lakói nem a Fidesznek szavaznak bizalmat.

Mivel ez így is történt, a főpolgármester visszavonatta a tendert.

Tudom, ez sérti egyes gazdasági és politikai körök érdekeit, szolgálja viszont a budapestiekét, és én ez utóbbihoz ragaszkodom – írta.

Karácsony szerint a kiszabott bírság is feltűnően és szokatlanul magas volt, ezért bíróságon képviselik az igazukat.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Horvátország részben fedezné a hazatérő turisták Covid-tesztjeit

Horvátország részben fedezné a hazatérő turisták Covid-tesztjeit

MIR-19 néven jöhet az orosz koronavírus-gyógyszer

MIR-19 néven jöhet az orosz koronavírus-gyógyszer

Roma főszerepekbe roma színészeket – ezen is dolgozik egy speciális ügynökség

Roma főszerepekbe roma színészeket – ezen is dolgozik egy speciális ügynökség