Udvari WC-ből mentettek ki egy újszülöttet a kisújszállási tűzoltók
Az anyát és a gyermeket is stabil állapotban vitték kórházba.
Az anyát és a gyermeket is stabil állapotban vitték kórházba.
Hosszabb menetidőre kell számítani a vonalon.
Fel szeretnék mérni a madárvédők, hogy hány erdei fülesbagoly telel át a településeken, és ehhez az ott lakók segítségét kérik. Bárki csatlakozhat, aki látott baglyokat a közeli fákon, különösen Magyarország „bagolyfővárosában” és környékén.
Varga Lajosné és két fia szeptember 15-én tűnt el.
A felmérés szerint Sárbogárdon és Kisújszálláson is sok a patkány, illetve az egér is.
Az 53 éves férfi elismerte tettét a kihallgatáson.
Nemzedékeket tesznek elfogadóbbá a hátrányukból erényt kovácsoló mesefigurái. Írt gyerekoperát, és jegyez tucatnyi, felnőtteknek szóló – olykor erotikus – verseskötetet is a 83 éves korában elhunyt alkotó.
Kisújszálláson volt szükség a szakértő mentésre.
Egy embert kihoztak az égő épületből, de már nem tudták életben tartani.
A 4-es úton egy kisteherautó két utasa halt meg. Az M0-son is baleset történt, ott úgy tudni, senki sem sérült meg.
Csukás István kisújszállási születésű író legendás mesehősét ábrázolja az a nagy méretű köztéri alkotás, amelyet pénteken avatnak fel Kisújszálláson.
A 20 éves kisújszállási férfit őrizetbe vették a rendőrök.
Időközi választást tartanak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszálláson júniusban a helyi 6-os egyéni körzetben, miután lemondott egy fideszes képviselő.
Két járőr húzott ki egy mozgáskorlátozott férfit egy Kisújszállás melletti csatorna vizéből szerdán.
Kisújszállás külterületén, a 4-es úton történt a baleset.
Kisújszállás és Karcag között támadt műszaki hiba, 30-50 percet késnek a vonatok.
Pályahiba miatt a MÁV egyórás vágányzárat rendelt el a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal egyik szakaszán vasárnap, Kisújszállás és Karcag között leálltították egy időre a közlekedést.
Megindult a közlekedés a záhonyi vasútvonalon, miután megjavították a Kisújszállás állomáson reggel leszakadt felsővezetéket - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel. A hiba miatt a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon 60-70 percet késtek a vonatok.
A dolgozók oltották el a tüzet kedden egy kisújszállási üzemben, az elszívóberendezés szűrőbetétje kapott lángra - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei katasztrófavédelmi szóvivő szerdán.