#Kuba

Újabb kanadai produkál fura tüneteket Kubában
 

Újabb kanadai produkál fura tüneteket Kubában

Kanada kubai nagykövetségének egyik dolgozója orvosi ellátásban részesül, jelenleg ő a tizenharmadik Kanada havannai nagykövetségéhez kötődő ember, akinél szokatlan tüneteket észleltek – közölte szerdán a kanadai külügyminisztérium.

MTI MTI






Kubában a héten a feje tetejére állt a világ: elkezdték felkapcsolni a mobilnetet a lakosságnak
 

Kubában a héten a feje tetejére állt a világ: elkezdték felkapcsolni a mobilnetet a lakosságnak

Az eddigieknél jóval szélesebb körben, mobilokon használható internetkapcsolatot tesznek elérhetővé Kubában. A Castro-testvéreket idén tavasszal váltó Miguel Díaz-Canel szerint az internet nem bomlasztja a kubaiak forradalmát, hanem segít megvédeni annak értékeit. A másik, részben szintén kommunista felfogású országban, Kínában eközben éppen szigorítanak.


Kuba is elesik?
 

Kuba is elesik?

Kubában hivatalosan is el fogják ismerni a magántulajdont – ez lesz az egyik eleme a néhány napon belül a parlament elé kerülő alkotmányreformnak.

hvg.hu hvg.hu




Kubai volt a Havanna közelében lezuhant gépen utazók többsége
 

Kubai volt a Havanna közelében lezuhant gépen utazók többsége

A Kubában lezuhant utasszállító repülőgépen utazók legnagyobb része kubai volt, kivéve öt másik utast, akik között két-két argentin, valamint nyugat-szaharai és egy mexikói állampolgár volt. A személyzet hat tagjai mind mexikói volt - jelentette szombaton az EFE spanyol hírügynökség.

hvg.hu hvg.hu


Nem Castrónak hívják, mégis kubai elnök – ki ő?
 

Nem Castrónak hívják, mégis kubai elnök – ki ő?

Miguel Díaz-Canelt, a kubai államtanács korábbi első alelnökét megválasztották csütörtökön a karibi ország új elnökének. Nem volt nagy verseny: egyedüli jelölt volt, a szavazatok több mint 99 szavazatát kapta meg. Látszólag tehát egy név (de micsoda név) változott csupán, de amúgy minden marad régiben. Vagy mégsem? Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatójának írása

Nagy Sándor Gyula Nagy Sándor Gyula