Leváltják az állami út- és vasútépítő vezetőjét
Dudik Jánost 2012-ben nevezték ki a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő élére. Elmozdításának hírét a vállalat egyelőre nem kommentálta.
Dudik Jánost 2012-ben nevezték ki a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő élére. Elmozdításának hírét a vállalat egyelőre nem kommentálta.
Deutsch Tamás szerint a reklámadó elfogadásában adópolitikai és médiaszakmai szempontokon kívül "egyéb politikai törekvések is szerepet játszottak". A fideszes EP-képviselő a Népszabadságnak az állítólagos Orbán–Simicska háborúról is beszélt.
2013-ban a Közgép Zrt. tulajdonosai 4,1 milliárdot vettek ki osztalékként a cégből. A Simicska-cégnek tartott építőipari vállalkozás, amely tavaly több mint 491 milliárdot nyert közbeszerzéseken, 60 milliárdos nettó árbevétel mellett érte el mindezt. A tulajdonosok mindössze valamivel több mint 200 milliót hagytak bent a cégben, a nyereség többi részét mind felvették.
A Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. és a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. nyerte el közös ajánlattevőként a bátaapáti radioaktívhulladék-tároló bővítésére kiírt tendert. Más nem is indult.
Bár a kormányváltás óta nagyon jól szerepel a közbeszerzéseken, nem a Fidesz-közelinek tartott Közgép volt a legnagyobb nyertese az állami építkezéseknek. Ennek ellenére több nagy múltú osztrák és francia céget, cégcsoportot meg tudott verni a közbeszerzési versenyben - olvasható a Portfolió kimutatásában.
Bemutatták a nyilvánosságnak a felcsúti Pancho Arénát, amelyben húsvét hétfőn rendezik az első mérkőzést. A 3500 férőhelyes, Makovecz Imre tanítványa, Dobrosi Tamás által tervezett, faszerkezettel fedett futballstadiont két éve kezdték el építeni. Akkor 3,8 milliárd forintra becsülték a költségeket, amelyeket legnagyobb részt társaságiadó-felajánlásokból, illetve hitelből fedeztek. A Pancho Arénában játssza majd hazai mérkőzéseit a Puskás Akadémia FC, de ez lesz az egyik helyszíne a 2014-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak is.
Méltatlan és alkalmatlan a pozíciója betöltésére Domokos László ÁSZ-elnök az Együtt-PM szerint. Az ÁSZ kedden publikált vizsgálata szerint megfelelően működtek a központi közbeszerzési intézmények, az Együtt-PM hiányolja, hogy egy szó sem esett a Közgép 180 milliárdos nyeréséről. Az ÁSZ szerint az Együtt-PM kampánycélokra használja fel az intézményt.
A Nyugat.hu hangfelvételén arról beszélnek, hogy a Közgép is beszállt a kampányba. A felvétel nyilvánosságra hozatala utáni harmadik napra már szinte mindenki feljelenti a másikat az ügyben. Ma éppen az ellenzéki szövetség lépett.
A város önkormányzata feljelentést tett, mert szerintük hamis állítások jelentek meg a sajtóban azzal kapcsolatban, hogy a Közgép fideszes jelöltek kampányát támogatja. A hangfelvételt, amelynek a város polgármester is szereplője, megvágták, manipulálták – írták közleményben.
Witzmann Mihály tagadja, hogy a Közgép pénzelte volna a kampányát, szerinte elegendő a kampányra a törvényben megszabott összeg. Mint mondta, jogi lépéseket tesz az ügyet lehozó újság ellen. A siófoki fideszes jelölt szerint újabb bajai videó a róla kiszivárgott hangfelvétel.