Szerb biciklis tüntetők: Ez nem a politikáról szól, hanem arról, hogy működik-e a rendszer
Az egész Európát végigtekerő szerb egyetemisták a MOME kampuszán éjszakáznak. Elmondták, mik a követeléseik.
Az egész Európát végigtekerő szerb egyetemisták a MOME kampuszán éjszakáznak. Elmondták, mik a követeléseik.
Buda Flóra Anna tavalyi sikere, a 27 és Turai Balázs 2022-es Amok című animációs filmje után Tőkés Anna Az utolsó dobás című rövidfilmje képviseli Magyarországot Annecyban.
Kovács Csabát a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) ügyvivő rektorának jelölte a szenátus, csakhogy ilyen pozíciót a felsőoktatási törvény nem ismer. Az intézménynek több mint egy éve szabályosan kiválasztott rektorjelölte is van, de őt az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma nem volt hajlandó kinevezni.
Sűrű héten van túl a MOME, és a folyamat még nem ért véget, ugyanis hamarosan újra át kell esniük a rektorválasztáson.
Elsöprő arányban, 27 igen szavazattal 3 nem ellenében és egy tartózkodással a rektor felmentésére szavazott a MOME szenátusa kedden délután.
A MOME rektora mégis kinevezi a három tudásközpont vezetőjét, amit korábban elutasított – értesült a HVG. A tiltakozó diákok, vagyis a MOME Front performansszal készül, és nem elégszik meg a rektor lépésével. A maga ellen bizalmatlansági szavazást kérő Koós Pál rektor szenátus által támogatott vetélytársa törvényességi eljárást kezdeményezett.
Kérdés, elég lesz-e mindez a MOME Front-ba tömörült hallgatóknak, vagy tovább folyik a tiltakozás? FRISSÍTÉS: A rektor bejelentette, hogy február 11-én bizalmi szavazást kér maga ellen.
A követeléseik első pontja Koós Pál távozása.
A hallgatók a rektor lemondását követelik, aki több vezetői pályázatot is az egyetem szenátusának döntésével szemben dobott vissza.
Balogh Mirjána Wish You Were Ear című animációjának szurkolhat a magyar közönség a február 13-án kezdődő 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
Koós Pál oktatási rektorhelyettest választotta a MOME-t fenntartó kuratórium az intézmény rektorának, pedig a szenátus Vargha Balázst, a Média Intézet igazgatóját javasolta.
A Balaton mellett számos képzőművészettel kapcsolatos esemény zajlott a nyáron, és több még hátravan. A hagyományosan is ihletforrásként, alkotótáborként működő tó és környékének programjai az Európa kulturális fővárosa eseménysorozat részeként kaptak többletlendületet – és anyagi támogatást.
Más keretek közt, egy vállalkozásban, de az eddigi csapat végzi tovább a munkát.
Türelmet kér a MOME hallgatóitól az egyetemet működtető alapítvány elnöke, szerinte csak tévedés lehet, hogy kizárnák őket az Erasmus programból.
Vasárnap estig ingyenesen látogatható az a fővárosi kiállítás, melyet a máshol eddig még nem nagyon látott legújabb futurisztikus AMG-n kívül számos különböző magyar tervezésű Mercedes fémjelez.
A motor a tervek szerint nagyjából száz kilométert tud majd megtenni egy feltöltéssel.
Radikális intézkedésekkel reagál a pandémia negyedik hullámára a MOME. A kötelező oltás elrendelésén kívül az egyetem hibrid oktatásra tér át, kötelezővé teszik a maszkviselést, és online tartják meg az értékeléseket és a vizsgákat, valamint a nyílt napot is.
„Úgy tűnik, hogy Önnek, vagy megbízóinak nincsenek megfelelő ismeretei a munkahelyéről” – írta a MOME tanára.
Mintegy 170 ezer legóelemből álló gigantikus mozaik készült a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME). A több, mint száz ember bevonásával megépített mozaikot a MOME capusán, a GROUND fogadótérben lehet látni szeptember 7-ig.
A képzelet terraformálása – az xtro realm és a művészet ökológiai fordulatan / Trianonról Szlovákiában – kiállítás a Szlovák Nemzeti Múzeumban / A digitális és materiális világ metszéspontjában – a MOME Digital Craft Lab / Nincs egy hely – kultpol helyzetkép a harmadik hullámban / A test, ha fekete – David Hammons, a tartózkodó és csalfa géniusz / Vakfolt az artworld látómezőjén – az anyaság reprezentációja a kortárs magyar fotóművészetben / Rodin és Arp – járvány sújtotta tárlat Bázelban / Hogyan lehet kijátszani az arcfelismerő rendszereket? – portré Biró Dávid képzőművészről