#Magyarország


Negyven százalékkal drágult nálunk a vonatozás
 

Negyven százalékkal drágult nálunk a vonatozás

Lettország után Magyarországon nőttek leginkább a vasúti jegyárak 2005 és 2012 között, jóval túlszárnyalva az üzemanyagárak növekedését. A 28 tagú gazdasági blokk vasúti közlekedési piac működéséről készült legújabb jelentés, ami riasztó különbségekre is ráirányítja a figyelmet Nyugat- és Kelet-Európa vasúti szektorának fejlődése között.

hvg.hu hvg.hu


Nem is hittük, hogy ilyen olcsó az élet Magyarországon
 

Nem is hittük, hogy ilyen olcsó az élet Magyarországon

Az Eurostat csütörtökön publikálta az EU országaira vonatkozó árszínvonal statisztikáit. E szerint Magyarországon a fogyasztási javakra és szolgáltatásokra vonatkozó árszínvonal az uniós szint 60 százalékának felel meg. Hazánknál mindössze csak három alacsonyabb árszínvonalú ország van a 28 tagú blokkban.

hvg.hu hvg.hu

Kínai minimálbér = magyar minimálbér
 

Kínai minimálbér = magyar minimálbér

Minden bizonnyal azt gondoljuk, hogy a kelet-európai minimálbéreknél a Kínában meghatározott minimum fizetések lényegesen alacsonyabbak. Pedig a legfrissebb adatok szerint a kínai minimálbér elére a visegrádi országok, így Magyarország minimálbérének a szintjét.

hvg.hu hvg.hu

Szlovákia = San Antonio
 

Szlovákia = San Antonio

New York „GDP”-je akkora, mint az ausztrál, Los Angelesé nagyobb mint Hollandiáé, Chicago gazdasága nagyobb mint a svéd. Meglepő eredményekre jutott egy összehasonlítás.

hvg.hu hvg.hu

Lassan úgy fogyasztunk, mint a románok
 

Lassan úgy fogyasztunk, mint a románok

Az Eurostat szerdán közzétette az egy főre lebontott háztartási fogyasztásokat a különböző uniós tagállamokban. A statisztika szerint egy német, vagy svéd háztartás kétszer olyan jól él, mint egy magyar. A listán mögöttünk csak Horvátország, Románia és Bulgária található.

hvg.hu hvg.hu

Megéri bratyizni egy diktátorral?
 

Megéri bratyizni egy diktátorral?

Szerdán Budapestre érkezik Türkmenisztán elnöke, Gurbanguli Berdimuhamedov. Az elnök látogatásáról nem sokat tudni, korábban azt lehetett hallani, gazdasági megállapodásokat is köt a türkmének vezetője a magyar kormánnyal. A közép-ázsiai állammal egyelőre alig kereskedünk, de az ottani kapcsolatok kiépítése teljesen más mederben zajlik, mint nyugaton. Az meg, hogy az ország gyakorlatilag egy diktatúra, a nyugati kormányokat sem zavarja az üzletelésben, a magyar kormány is pragmatista megközelítést visz.

hvg.hu hvg.hu

Agyon van adóztatva a magyar
 

Agyon van adóztatva a magyar

Emelkedett a tényleges adóteher GDP-hez viszonyított aránya 2012-ben az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban, a legtöbb adóbevételt továbbra is a munkát terhelő adókból gyűjtik be a tagállamok. A magyar ráta az uniós átlag közelében van, ám nálunk ugrott meg leginkább a mutató egy év alatt, ráadásul a régiós országokhoz képest is lényegesen nagyobb a GDP-hez mért adóteher.

hvg.hu hvg.hu



Itt van minden kormány réme a határon
 

Itt van minden kormány réme a határon

A fejlett világban jelenleg csak Japánt és Európát fenyegeti deflációs veszély, Európának azonban viszonylag jó esélyei vannak, hogy elkerülje a Japán-szindrómát – értékelte a világgazdaság helyzetét a Pioneer Alapkezelő mai sajtóreggelijén Forián-Szabó Gergely befektetési igazgató. Bár Magyarországon is negatívba fordult a fogyasztói árindex, egyelőre nyoma sincs valódi deflációs veszélynek, így a jegybank viszonylag kényelmes helyzetben van.

hvg.hu hvg.hu

Mindenki munkát akar adni nekünk
 

Mindenki munkát akar adni nekünk

A Manpower munkaerő-piaci mutatója plusz 10 százalékon áll, ami rekordnak számít a hazai felmérés 2009-es kezdete óta. A cégek 16 százaléka létszámbővítéssel számol a következő negyedévben, és csak 6 százalékuk számol elbocsátással. Két számjegyű növekedést várnak az építőipar, gyártás és vendéglátóipar munkaadói. A felmérés szerint az optimizmus valamennyi régióban és szektorban érezhető.

hvg.hu hvg.hu

Itt az IMF országjelentése: kockázatokat is látnak
 

Itt az IMF országjelentése: kockázatokat is látnak

A magyar gazdaság kikerült a 2012-es recesszióból és főleg a kormányzati beruházásnak, fogyasztásnak és nettó exportnak köszönhetően tavaly 1,1 százalékos növekedést produkált, ám továbbra is jelentős kockázatot jelent a bizonytalan globális környezet, a még mindig magas államadósság, a nagy finanszírozási igény és a külföldi finanszírozásra való széleskörű támaszkodás - állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken kiadott éves országjelentésében.

MTI MTI

Dr. Végzet: a bankadóval magunk alatt vágjuk a fát
 

Dr. Végzet: a bankadóval magunk alatt vágjuk a fát

Magyarország a kelet-közép-európai régió törékeny eleme, államkapitalizmus van kialakulóban hazánkban, magas a külső adósság, a bankadó pedig csak a hitelezést fogja vissza. Mindezt a csak Dr. Végzetként emlegetett amerikai közgazdász, Nouriel Roubini mondta egy keddi budapesti konferencián, aki ugyanakkor megemlítette, hogy most sokkal jobb a helyzet, mint 2008-ban, a válság kitörésekor. A közgazdász a világgazdaságra kitérve elmondta, hogy javuló tendenciákat lát, ám vannak jelentős kockázatok, különösen az orosz-ukrán válság nyugtalanító.

hvg.hu hvg.hu

Csattan a brüsszeli pofon a kormányon
 

Csattan a brüsszeli pofon a kormányon

Problémás lehet a költségvetési hiány, gond van a hazai hitelezéssel, megugrott a készpénzhasználat, a rezsicsökkentés nem volt jó húzás, akinek pedig nincs gyereke, és keveset visz haza a hó végén, az brutális adóterheket kap a nyakába. Az EU hétfő délután tette közzé országspecifikus ajánlásait, Magyarország kapott rendesen hideget és meleget is. Bónusz: a közmunkából nincs igazán visszaút a munka világába.

hvg.hu hvg.hu

Huhognak, huhognak, de tényleg jön az összeomlás?
 

Huhognak, huhognak, de tényleg jön az összeomlás?

Dübörgő gazdaság, bővülő foglalkoztatottság, növekvő keresetek, csökkenő állampapír-hozamok, olcsóbb finanszírozás. És mégis, külföldről és belföldről egyaránt állandó a riogatás. Ha tényleg olyan rossz a helyzet, ahogy az elemzők mondják, miért nem omlottunk már össze több évvel ezelőtt? Elmagyarázzuk.

hvg.hu hvg.hu

Az ország fele ott tart, mint Bulgária
 

Az ország fele ott tart, mint Bulgária

A legfrissebb adatok láttán úgy festhet, Magyarországon egyre többen dolgoznak, ráadásul mind magasabb bérekért. A felszínt megkapargatva azonban kiderül: a magyar munkavállalók anyagi helyzete igencsak eltérő az ország különböző régióiban. Budapesten például majdnem kényszer annyit lehet átlagban keresni, mint egyes megyékben. De van például olyan térség, ahol jobban megéri az államnak dolgozni, mint egy magáncégnek.

hvg.hu hvg.hu

Százötven milliárdddal térne vissza az Apollo gumigyár?
 

Százötven milliárdddal térne vissza az Apollo gumigyár?

Két helyszínre, Magyarországra és Szlovákiára szűkítette keresését az indiai Apollo Tyres gumiabroncsgyártó – közölte a társaság európai, szubszaharai és amerikai piacaiért felelős vezetője. A döntés akár már 2-3 héten belül meg is lehet. Az Apollo célkeresztjében már 2008-ban is benne volt Magyarország, ám akkor kútba esett az üzlet.

hvg.hu hvg.hu