Egy komplett családi autó árával drágult a V12-es Mercedes-Maybach
Ha így haladunk, akkor az S-osztályos Maybach alapára idővel a 100 millió forintot is elérheti.
Ha így haladunk, akkor az S-osztályos Maybach alapára idővel a 100 millió forintot is elérheti.
Sokat kellett várni rá, most azonban végre teljes pompájában bemutatkozott a 0-ról 200-ra 7 másodperc alatt katapultáló über AMG.
A 11 ezres maximális fordulatszámú motorral szerelt különleges AMG simán legyorsulja még a Bugatti Chiront is.
Az újdonság bőven kevesebb mint 5 másodperc alatt lő ki 0-ról 100-ra.
Közel 300 lóerős teljesítmény, lokálisan zéró károsanyag-kibocsátás és hét ülés. Dióhéjban ennyit kell tudni a német gyártó Magyarországon gyártott új kompakt szabadidő-autójáról, melynek mi egy 30 millió forintos példányát fogtuk vallatóra.
A Mercedes prémiumautók helyett, luxuskocsikat akar gyártani, amely a leginkább az éppen nálunk készülő modellek helyzetét érinti alapjaiban.
Háromszázmillió euróval volt kevesebb a 2021-es bevétele az előző évinél a Mercedes kecskeméti gyárának, és 25 ezerrel kevesebb autót is gyártottak. A cég nyeresége így is 26 millió euróval nőtt. Az eredmény részben a SUV-oknak köszönhető.
Már nem kell sokat várnunk a GLC második generációjának leleplezésére.
A most állítólag eladósorba került különleges stuttgarti sportkocsi 1956-ban látta meg a napvilágot.
40 perc tömény petrolhead-mennyország ez a videó, melyben a McLaren F1, a Porsche 911 GT1 és a Mercedes CLK GTR játsza a főszerepet.
Mutatjuk a Kincsem Parkban megrendezett tavaszi gasztronómiai fesztivál érdekesebb járgányait.
A 3-as szintű önvezető technológia a Mercedes két felső kategóriás modelljében debütál.
A homokdűnék szupergyors leküzdésére hivatott újdonság nem az, aminek elsőre látszik.
A német gyártó kínálatában hamarosan már csak és kizárólag automata váltós, illetve váltó nélküli modellek lesznek elérhetők.
Minden jel arra mutat, hogy egy korszak hamarosan véget fog érni az E-Klasse életében.
A 381 lóerős új alapmodell indulóára valamivel 40 millió forint felett alakul.
A jól ismert biturbó V8-as benzinmotorból minden korábbinál nagyobb teljesítményt csikartak ki.
Hatalmas pénzeket emészt fel az autómegosztó szolgáltatások üzemeltetése egy nagyon gyorsan változó piacon.