Egy korszak vége: végleg kikerül a Windowsból az Internet Explorer
Sok év után a Windows 11 lesz az első olyan oprendszer, amelynek beépített programjai között már nincs ott az Internet Explorer.
Sok év után a Windows 11 lesz az első olyan oprendszer, amelynek beépített programjai között már nincs ott az Internet Explorer.
A tenger fenekére süllyesztett adatközpontokban látja a jövőt a Microsoft. A vállalat egy látványos videóban is bemutatta e nagyszabású projekttel kapcsolatos elképzeléseit.
A Microsoft egy blogbejegyzésben jelentette be, hogy a jövőben az Office is igazodni fog ahhoz az irányvonalhoz, ami a Windows 11-et is jellemzi.
Az Insider tesztelői program résztvevői már hozzáférnek az első (legális és hivatalos forrásból származó) szoftververzióhoz. De aki nincs benne, az is gyorsan csatlakozhat.
Meglovagolná a Microsoft a Google Fotók nem túl népszerű változása kapcsán keletkezett elégedetlenséget: új funkciókat kínál a OneDrive-hoz.
A Microsoft vadonatúj Windows operációs rendszerének egyik érdekessége, hogy androidos alkalmazásokat is lehet majd futtatni. Kár, hogy ez nem egészen úgy van, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk.
A Microsoft a napokban végre bemutatta új operációs rendszerét, a Windows 11-et. Aki azt hiszi, hogy már napi szinten próbálgathatja az újdonságokat, az nagyon téved: kiderült a rendszer elérésének hivatalos ütemezése.
A magasabb rendszerkövetelmény csak egy, a Windows 11 esetében az sem mindegy, milyen processzor dolgozik a gépben.
A harmadik fél által készített Netfilter nevű illesztőprogram megkapta a Microsoft tanúsítványát, holott az egy kártevőt is tartalmazott.
Az alábbi, mindössze háromperces, ám annál látványosabb videó összefoglalja a héten bejelentett új operációs rendszer, a Windows 11 újdonságait.
A Microsoft az év második felében teszi elérhetővé a Windows 11-et, azt viszont már elárulták, milyen konfigurációra van szükség ahhoz, hogy telepíteni lehessen.
A Microsoft csütörtök délután rántotta le a leplet az új operációs rendszeréről, amely sok új funkcióval és új felülettel kerül majd a gépekre.
A pénz nagy úr, és nem véletlen, hogy a Microsoft is ezt az eszközt veti be, hogy minél több játékfejlesztőt csalogasson a Microsoft Store-ba.
Ma már nem ritka, hogy a felhasználók több monitort is rákötnek a számítógépükre. A Windows 11 újdonságai közt olyanok is találhatók, amiket kifejezetten nekik készítettek.
Óriási frissítésnek számít a küszöbön álló Windows 11, azonban valaki egyfajta őskori kövületre bukkant az elegáns, új felületen.
A Windows 11-gyel igazi nagy operációsrendszer-frissítés elé nézünk. Az új rendszer mellett – jó eséllyel – ezúttal is lesz egy különleges, némiképp egyszerűsített S verzió.
Miközben a felhasználók egy szűk része a kiszivárgott Windows 11-et vizsgálja, a Microsoft ügyvédjei sem tétlenkednek.
Nem is olyan régen legfeljebb a Microsoft leghűségesebb hívei gondolták, hogy az egymilliárd Windows 10-es felhasználót elérve, rövid időn belül közel a harmadával növekszik ez a szám.
Nemsokára bejelenti a Microsoft a Windows következő generációját. Úgy tűnik, valóban nagy változásokat hoz majd magával, s erről álláshirdetések is árulkodnak.
Sokan amiatt morogtak, hogy be kellett zárkózniuk otthonukba a koronavírus-járvány miatt. Pedig ott legalább kényelemben voltak, nem úgy, mint egyes Microsoft-alkalmazottak, akik az adatközpontokban rendezték be hálószobáikat.