Bodolai László marad az LMP delegáltja a Nemzeti Választási Bizottságnál
Az LMP társelnöke megpróbálta visszahívni az Index igazgatósági elnökét, de a testület szerint Schmuck Erzsébet erre nem jogosult.
Az LMP társelnöke megpróbálta visszahívni az Index igazgatósági elnökét, de a testület szerint Schmuck Erzsébet erre nem jogosult.
Két ügyben is úgy találta az NVB, hogy a tiszaújvárosi időközi választásra készülő fideszes jelölt úgy fényképezkedett gyerekekkel, hogy az a legnagyobb rendben volt.
Jelen állás szerint nem lesz harmadik önkormányzati választás Várföldén, pedig a második választáson is megjelentek olyanok, akik nem laknak a településen.
Az önkormányzati választásokra a választási bizottság a kétfarkúakat vette nyilvántartásba elsőként, a párt Ajkán teljes gőzzel fog nyomulni.
Nem lehet megállapítani, hogy az EP-választáson induló Fidesz vezetőjeként vagy közjogi méltóságként rendezett szülinapi zsúrt a kis Ádámnak Orbán Viktor a Parlamentben, ezért a Kúria rábólintott, hogy ezt nem lehet kampánynak venni. De azért általános tanulságként hozzátették, hogy nem szép dolog gyerekeket politikai célra felhasználni. Az eljárásban a kormányfő is megszólalt, aki szerint ez csak az állampolgári bizalom erősítését szolgáló közszolgálat volt a részéről.
Az Igazságügyi Minisztérium államtitkára az NVB tagjaihoz írt levelével támadta a bizottság vonatkozó döntését.
Az a problémája a fideszes igazságügyi államtitkárnak, hogy a választási bizottság nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát.
Valahogy megint úgy jött ki a lépés, hogy a Tényekben jelentősen eltolódott a kormánypártok megjelenése a többi párthoz képest. Ezért az NVB 7,45 milliós büntetést szabott ki.
Egy fél perc alatt eldarált, a nézők számára a jogi hivatkozás miatt eleve nehezen követhető felolvasással letudta az NVB által kirótt egyik szankciót a Tv2. A ciki kötelezettséget néhány bakival kipipáló Andor Éva szembetűnően kevésbé lelkesen mondta kamerába a "már megint kampányoltunk"-önvallomást, mint tavaly az „én Orbán Viktorra szavazok!” buzdítást. Hogy ne sikkadjon el ilyen egyszerűen mutatjuk a videót, jelenleg ez jár, ha totális propagandát tolnak egy papíron hírműsornak számító műsorban.
A TV2-t 7,45 millióra, a köztévét 745 ezer forintra büntette az NVB, mert hírműsorban politikai reklámot sugároztak - a Fradi-meccs szünetében az egyperces Híradó fele a Fidesz új kampányvideójáról szólt.
Nem lett meg a kétharmad, ezért nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát az NVB.
Hivatalosan megkereste a Szegedi Törvényszék az NVB-t annak érdekében, hogy a testület függessze fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát, amit az EP-választás DK-s jelöltjeként szerzett – tudta meg a hvg.hu. Információink szerint a testület a napokban határoz a bíróság indítványáról, és elképzelhető, hogy nem lesz olyan sima döntés, mint tavaly, amikor Polt Péter javaslatára kaszálták el a politikus mentességét. Czeglédy elmegy a bizottsági ülésre, és fel akar szólalni.