Ezek a telefonok voltak a világ kedvencei 2019-ben
Immár negyedik negyedéve vezeti a legkelendőbb telefonok listáját az Apple egyik modellje.
Immár negyedik negyedéve vezeti a legkelendőbb telefonok listáját az Apple egyik modellje.
Az árazási politika és a termékportfólió bővítése alakíthatja a mobilpiacot a következő időszakban. A folyamat egyik érdekes szereplője lehet a Huawei helyére benyomulni próbáló Xiaomi. És egyre égetőbb kérdés, hogy mi lesz a Huawei sorsa.
Az innovációban jeleskedő kínai Oppo most sem hazudtolta meg önmagát: egy összehajtható tabletet tervezett, amelynek az agya egy okostelefon.
A vonatkozó androidos telefont csak októberben mutatják be, de egy videó már mutatja, mire képes a kínai Oppo által fejlesztett új mobiltöltési technológia.
Csökkenő iPhone-értékesítési számokat regisztrált egy piackutató cég a második negyedévben, és egyelőre a további kilátások sem túl rózsásak.
Folyik a verseny a gyártók között, hogy minél nagyobb kijelző-test arányú telefont készítsenek. Az Oppo az ezzel kapcsolatos innováció egyik éllovasa, s most ismét villantott egy különös ötletet.
Az Oppo után a Huawei is azon mesterkedik, hogyan tüntethetné el a mobil tetejéről az érzékelőket, hogy azt a helyet is képernyő uralja.
Soha nem készült még olyan telefon, aminek kameráját a kijelző alá tették be, az Oppo viszont egy ilyet húzott elő a zsebéből. Igaz, egyelőre csak prototípus.
A tervek szerint szerdán mutatja be az Oppo azt a prototípus mobiltelefont, amelynek szelfikameráját már a kijelző mögé küldte a cég.
Június 26-án mutathatja meg a nagyközönségnek az Oppo azt a (még mindig csak prototípus) készüléket, amelynek szelfikameráját a kijelző mögé "száműzték".
Az elmúlt másfél évben a mobilgyártók azon dolgoztak, hogy minél kisebb legyen az okostelefonok kijelzőjébe belógó szenzorsziget. Az Oppónak most sikerült új szintre lépnie a fejlesztéssel, bár a technológia még így is gyerekcipőben jár.
Három kínai gyártó is letámadta Svájcot: már kaphatók a Reno, a Xiaomi és a Huawei 5G-s telefonjai. Az árakat elnézve kemény küzdelemre van kilátás.
Szerdán mutatta be Kínában az Oppo az idei évre szánt csúcsmobilját, az Oppo Reno 10x Zoomot, de egy középkategóriás készüléket is villantottak mellé.
Hamarosan bemutatja a kínai Oppo cég az Oppo Reno telefont, amelybe tettek pár érdekes megoldást. Azonban vannak, akiket már jobban érdekel az utód, az Oppo Reno Pro, úgyhogy készítettek is egy koncepcióvideót róla.
Különleges, csupakijelzős telefonnal jelenik meg napokon belül a kínai Oppo. A legutóbbi hírek már közvetlenül a gyártótól érkeztek.
Április elején érkezik az Oppo új telefonja/telefoncsaládja, és egy kiszivárgott videó érdekes pop-up kamerát mutat.
Az Oppo (és a Huawei is) egy különleges, úgynevezett periszkopikus kameramodullal teszi lehetővé, hogy 10x hibrid zoomra legyen képes a mobil.
Az Oppo április 10-én mutathatja be legújabb okostelefonját, ami a pletykák szerint 10x-es zoommal és ütős processzoral érkezik. Erre erősít rá a kínai cég is.
Sok az egymásnak ellentmondó hír az Oppo új telefonjával kapcsolatban, ami felveti annak a lehetőségét, hogy a Reno név alatt több készüléket is bemutat április elején a gyártó.