„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az Oppo április 10-én mutathatja be legújabb okostelefonját, ami a pletykák szerint 10x-es zoommal és ütős processzoral érkezik. Erre erősít rá a kínai cég is.
Tényleg nem túlzás azt állítani, hogy az Oppo hamarosan érkező új mobilja "csupakijelzős" lesz, nemrég ugyanis kiderült, a megjelenítő-test arány 93,1 százalék. Az okostelefont április 10-én mutatják majd be, és mivel sokféle információt lehetett már róla hallani, így minden bizonnyal több készülék is érkezik egyszerre.
Ami biztosnak tűnik, hogy igen erős, 10x-es zoommal érkezik majd a mobil, ami mellé egy ütős Snapdragon 855-ös processzor társul majd. A kínai cég most erre fűzött fel egy egészen ügyes reklámot, ami már a bevezető kampány része.
Az egyéb paramétereket tekintve a pletykák szerint a fő kamera 48 megapixeles lesz, amihez egy ultraszéles látószögű szenzor társul majd. Ehhez jön még 8 és/vagy 10 GB RAM, valamint legfeljebb 256 GB tárhely. Az 5G-képes változat még ennél is ütősebb lehet a maga 12 GB RAM-jával és 5000 mAh-s akkumulátorával.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Egyelőre nincs új időpont.