Bebörtönöztek egy orosz rappert, mert egy majdnem meztelen bulin csak egy zoknit viselt a nemi szervén
Egy közismert blogger szervezte a bulit a moszkvai klubba, utána már az adóhatóság is elkezdett vizsgálódni.
Egy közismert blogger szervezte a bulit a moszkvai klubba, utána már az adóhatóság is elkezdett vizsgálódni.
Egy évvel ezelőtt a világ komoly reményekkel várta az orosz megszállók elleni tavaszi ukrán ellenoffenzívát, ám a végül nyárra halasztott támadással nem sikerült elérni a kitűzött célokat, például az Oroszországot és a Krímet összekötő orosz közlekedési folyosó átvágását. A 2024-es év még nagyobb megpróbáltatásokat rejthet Ukrajna számára.
Moszkva a két országgal határos északi katonai körzetébe telepítené az év végéig elkészülő kísérleti tüzérségi egységeket.
Miért maradt el az ukrán áttörés? Meddig állhat ki a Nyugat Benjamin Netanjahu Izraelje mellett? Valóban meggyengült-e a Nyugat? Mire készül Kína 2024-ben? Mi az, ami biztosan bekövetkezik, ha Trump visszatér? Mindezekre válaszoltunk globális geopolitikai évzáró podcastunkban.
Az amerikai adminisztráció orosz importot korlátozó új rendeletéről a Financial Times ír. Egy, a Foreign Policyben publikáló brit elemző a jobboldali populizmus nyugati térhódítását vizionálja. Vlagyimir Putyin külpolitikáját elemzi a Neue Zürcher Zeitung és a Der Standard, utóbbi szerint az orosz elnök egyik fő reménye Donald Trump 2024-es győzelme és annak következményei. A Trump–Biden-verseny várható kimenetelét latolgatja a New York Times, különös tekintettel a volt elnök elleni jogi eljárásra.
40-45-ről 4-5 százalékra zuhant a kontinens részesedése az oroszok olaj- és olajtermék-exportjából.
Több korábban orosz fogságba esett ukrán katonával hívatták fel a hozzátartozóit, akiket arra szólítottak fel, hogy kezdjenek kormányellenes tiltakozásokba.
Az izraeli miniszterelnök három, egyelőre teljesíthetetlennek tűnő feltételt szabott ahhoz, hogy véget vessenek a háborúnak a Gázai övezetben. Nemzetközi sajtószemlénkben előkerülnek a világ vezető lapjainak, szerkesztőinek értékelései 2023-mal, valamint reményei és félelmei is 2024-el kapcsolatban.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt közölte Putyinnal, sikerült jelentősen nyugat felé szorítaniuk az ukrán tüzérséget, hogy hatékonyabban tudják védeni Donyeck városát.
Vlagyimir Putyin orosz elnök legismertebb bírálóját, Alekszej Navalnijt az északi sarkkörtől is északra fekvő egyik börtönbe szállították át – közölte a 2021 óta bebörtönzött 47 éves ellenzéki politikus szóvivője. Navalnij hollétéről három hétig semmit sem lehetett tudni.
A 28 éves orosz újságíró, Aleszja Marahovszkaja a háború kitörése után hagyta el hazáját, miután kollégáival rájöttek, Oroszország Ukrajna ellen indított támadása nemcsak a szomszédos országra, hanem Vlagyimir Putyin kritikusaira is minden korábbinál nagyobb veszélyt jelent. Az orosz törvények alapján az orosz és angol nyelven is megjelenő Important Stories szerkesztőségét és személy szerint az újságírókat is “külföldi ügynöknek” nyilvánították, azt hitte, ennél sokkal rosszabb már nem lehet. Prágába költözött, úgy gondolta, az Európai Unión belül legalább biztonságban lesz, odáig talán nem ér el a Kreml keze. Aztán egyszer csak online kezdték üldözni.
Az évek óta börtönben raboskodó orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij szövetségesei pénzjutalmat ajánlottak fel azoknak, akik segítenek kideríteni, hol lehet a 47 éves politikus.
Az ukrán légvédelemnek 14-et sikerült leszednie.
Donald Trump élesen fellép Kína ellen, miközben a magyar kormány egyre jobban összebarátkozik a kínaiakkal. Ez az American Spectator szerint konfliktust is jelenthet, ha Trump jövőre visszatér az Egyesült Államok élére.
Volt, aki azt hitte, hogy a hatalmas zuhanás is a műsor része.
Jens Stoltenberg biztos abban, hogy Ukrajna csatlakozni fog a NATO-hoz.
A brit lap szerzője végigveszi azokat a következményeket, melyek arra az eshetőségre vonatkoznak, ha a Nyugat átengedné Putyinnak Ukrajnát.
Bár tíz évvel a Majdan jelképezte forradalom és az orosz agresszió első hulláma után Ukrajna még nem érett az EU-tagságra, de elindult az euroatlanti integráció irányába, míg Oroszország egyre mélyebbre süllyed az önkényuralom mocsarába.
A Jukosz olajtársaság volt tulajdonosa a Nyugat és Putyin kapcsolatáról osztotta meg gondolatait a Washington Postban. Nehéz év vár Joe Bidenre, írja a Bloombergen Hal Brands, a Johns Hopkins egyetem professzora. Kik alkotják ma a Gonosz tengelyét? Ezt elemzi a Wall Street Journal szerzője. Az Economist a menekültkérdést tárgyalja cikkében. Továbbra is téma a nemzetközi lapokban Orbán Viktor és az EU konfliktusa, a többi közt a Forbes és a Die Presse már arccal a februári csúcs felé értékeli a helyzetet. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A nyugati szövetségesek Oroszország náluk befagyasztott vagyonából akarják újjáépíteni a szétdúlt Ukrajnát. Nincs rá egyszerű megoldás, a pénz legnagyobb részét csak akkor lehetne elkobozni, ha abba Moszkva is beleegyezne. Brüsszel most bedobott egy tervet, annak köszönhetően már majdnem meg is van az újjáépítéshez szükséges pénz majdnem századrésze, csak épp hozzányúlni nem lehet.