Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Nem igazán értettem, mire riadok fel 2024. január 2-án reggel 7 óra körül. Másfél órával korábban üvöltött ugyanis a légiriadó szirénája, azt valahogy nem hallottam. Tíz perccel azután, hogy magamhoz tértem, tisztán hallottam viszont a robbanást. Az ablak beleremegett, a kutya egészen szorosan hozzám bújt. Az volt az első Kinzsal rakéta, amely Kijevbe csapódott aznap reggel. „Biztos az első volt, nem a hetedik?” – kérdezte az egyik munkatársam a csoportos chatben, míg az óvóhelyen várakozunk. „Nem tudom, már nem követem” – válaszoltam szomorúan.
Második éve tart a háború. Ezen a januári reggelen indult az elmúlt két év legnagyobb orosz rakétatámadása Ukrajna ellen. A világsajtó jelentős része beszámolt róla.
Január 8-án Oroszország újra megtámadta Ukrajnát – Zaporizzsja volt az első célpont. A fronttól harminc kilométerre eső város, ahol felnőttem, és ahol a családom ma is él. A település félreeső negyedében lévő panelházban pont olyan hangosan és rémisztően üvöltöttek a rakéták, ahogy egy héttel korábban Kijevben én is hallottam. Pedig az anyám általában nem is hallja a robbanásokat.
Ez a támadás is bekerült a világsajtóba? Persze hogy nem.
