Gyártásba kerül a Polestar futurisztikus androidos új villanyautója
A Tesla Model S és a Lucid Air legújabb kihívóját az Egyesült Királyságban fejlesztik és Kínában gyártják majd.
A Tesla Model S és a Lucid Air legújabb kihívóját az Egyesült Királyságban fejlesztik és Kínában gyártják majd.
Néhány éve hozta létre a Volvo kínai tulajdonosa az alapvetően elektromos prémium autókat kínáló Polestar márkát, amelynek első járműve már piacra is került. A Polestar 1 annak ellenére, hogy nem dedikáltan sportautó, bizonyította, hogy versenypályán is megállja a helyét.
Az ígéretek szerint pár hét múlva megkezdődik a 408 lóerős elektromos autó európai forgalmazása.
A koronavírus sújtotta időszakban a vállalat az egészségügyi előírások maximális betartásával indította el a Polestar 2 kínai gyártását.
Hagyományos hűtőrács és külső visszapillantótükör sincs a Volvóhoz köthető márka legfrissebb modelljén.
A rendelési folyamat már elindult, az első autókat várhatóan 2020 tavaszán lehet majd átvenni.
Bátran kijelenthető, hogy nem úgy fest, mint egy klasszikus autógyár, főleg nem mint egy kínai üzemről gondolnák.
Az S60-ban debütált komoly teljesítményű hibrid hajtásláncot és feszesre hangolt futóművet most két újabb Volvo is megkapta.
A svéd márka néhány hónapon belül leleplezi a tavaly Év Autójának megválasztott modell villanymotoros változatát.
500 kilométeres hatótávval és világelsőként fedélzeti Androiddal támad a Model 3-ra a Volvo új villanyautója.
A most leleplezett Polestar szedán nem titkoltan a Tesla Model 3-mal kíván rivalizálni. És elsőként Android fut a fedélzeti rendszerén.
A svéd autómárka megnyitotta új központját a svédországi Göteborgban.
A svéd márka egyes vásárlói a jelek szerint nem annyira kedvelik a nem túl érdekfeszítő, bár kétségtelenül nagyon biztonságos sínautózást.
A magas ár azonban messze nem riasztja el a vásárlókat a Polestar márkanévvel támadó újdonságtól.
X-Tomi gyorsan lekapta a tetőt a nemrég bemutatott Polestar 1-ről, ami csak még dögösebbé tette az autót.
A kínai tulajdonban lévő svéd márka gyári tuningcége bemutatta 2018-as új fejlesztéseit.
A készülőben lévő új modellek nemcsak környezettudatosak, hanem igen dinamikusak is lesznek egyben.