Index: Megvonhatja a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását az ÁSZ
A számvevőszék szerint a pártok nem elérhetők székhelyükön, a pártok szerint azért, mert azóta máshová költöztek, és erről tájékoztatták is az ÁSZ-t.
A számvevőszék szerint a pártok nem elérhetők székhelyükön, a pártok szerint azért, mert azóta máshová költöztek, és erről tájékoztatták is az ÁSZ-t.
Tóth Csaba politológus, az ELTE-ÁJK oktatója, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója gyorselemzéssel jelentkezett, miután a Fidesz csak egy botrányos parlamenti ülésen tudta átnyomni a rabszolgatörvényt.
A parlamentben botrány tört ki, az ellenzék megpróbálta blokkolni az ülést, de a Fideszt nem lehetett megállítani, a kormánypárti többség megszavazta a rabszolgatörvényt.
Botrányos jelenetek zajlanak a parlamentbe, de elvileg szabályos, hogy a levezető elnök a parlamenti patkóból vezényli le a szavazásokat.
Az eddigi legnagyobb törvénysértést követte el a kormány a párbeszédes képviselő szerint
Ezt tervezi az MSZP és a Párbeszéd.
Túlóra helyett szabadnap – követelik.
Az MSZP-s Molnár Zsolt nem zárta ki ezt a lehetőséget, de Karácsony biztosan elindul a főpolgármesteri előválasztáson.
Megvonná a miniszterelnöktől, a miniszterektől és az államtitkároktól a képviselői fizetést Kocsis-Cake Olivio és Szabó Tímea.
A politikusok civilekkel együtt tartottak flashmobot.
Úgy tűnik, nem csak Polt Péternek nem tetszett a dolog.
A független jelölt azt kéri, az előválasztás lezárultáig senki ne tárgyaljon budapesti pozíciókról, mert erről az előválasztásnak kellene döntenie.
Háromféleképp voksoltak az ellenzéki pártok.
Az MSZP döntött a főpolgármesteri előválasztás menetrendjéről, Puzsér Róbert független jelölt kérését is figyelembe vette. Online is lehet majd szavazni, ám előtte személyesen kell regisztrálni. A szavazást február 3-án zárják, délután lesz az eredményhirdetés.
Tordai Bence szerint az Elios-üggyel kapcsolatos kérdésére semmitmondó választ adott a legfőbb ügyész, Tordai ezért felállt a helyéről, hogy bohócorrot adjon Polt Péternek.
Mesterházy Attila szocialista politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a Párbeszéd csak feltételekkel hajlandó fenntartani a szövetséget.
A szövetség abban a pillanatban megszűnik, ha nem Karácsony Gergely a közös zuglói polgármester-jelölt.
Közös beadványban fordultak emiatt az országgyűlés igazságügyi bizottságához.
Virágzik a demokrácia az Országgyűlésben. Videó.
Miért csak Habony lapja lehet a BKV területén? - kérdezte Barabás Richárd.