Nyolcadik napja él egy magyar férfi és családja egy pincében Kelet-Ukrajnában
A család a hat négyzetméteres pincében húzta meg magát.
A család a hat négyzetméteres pincében húzta meg magát.
Az RTL Híradó szerint a férfi az engedély megszerzése után 20 lőszert vásárolt egy amerikai vadászpuskához.
A kiküldött listákon olyan nevek is vannak az RTL Híradónak nyilatkozó orvosok szerint, akik már megkapták valamelyik koronavírus-vakcinát.
Több dolgozó is karanténba került a veszprémi kórházban, ezért korlátozni kellett a szülész-nőgyógyászati osztály szolgáltatásait.
25 százalékot nőtt a kenyér ára két év alatt.
Az orvos a mátészalkai kórházban dolgozik.
A hidat gyakorlatilag a felújítás után zárták le újra.
Az üzenetet egy palackba rejtették, amit pedig az állomás falába.
A jótevő zacskóval érkezett, benne a több százezer forinttal - aztán elsétált.
Az intézményben korábban három fertőzöttet találtak.
Nehezen bírják a nevelők a terhelést és elég eszköz sincs.
Sokan rosszul viselték, hogy csak előre megvett jeggyel szállhattak volna fel a buszra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint sokkal nagyobb összeget kellene a magyarországi iskolákra költeni, ez a mostani csak “csepp a tengerben”.
A kórházból vitték haza az erdőkertesi késelőt a rendőrök, amikor az két járőrre támadt. Az apja szerint a fia nem bűnöző alkat.
Az RTL Híradó szerint a meggyilkolt nő kisgyerekes anyuka volt, egy ismerőse végezhetett vele.
Nemrég térhetett haza Dénes Krisztina, már a rehabilitáción dolgozik.
A Hosszúhetényben készült videón jól látható, hogy az ittas sofőrnek a kilincset se volt egyszerű megtalálnia.
Az asszonyt a bűnismétlés veszélyére hivatkozva még a kórházban letartóztatták.
A telefonbeszélgetéseket az RTL mutatta be. Az egyiken 10 millió forintról beszélnek, amit a képekért kér valaki.