szerző:
hvg.hu

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint sokkal nagyobb összeget kellene a magyarországi iskolákra költeni, ez a mostani csak “csepp a tengerben”.

Hitelből épít fel 8 iskolát, tizenhatot pedig felújít, illetve kibővít a magyar állam. Emellett 60 sportlétesítmény is épül a fiataloknak – tudósított a szombati RTL Híradó.

A munkához szükséges pénzt 50 milliárd forint értékű hitelszerződés biztosítja, ezt Varga Mihály pénzügyminiszter már aláírta az Európai Beruházási Bankkal.

A pedagógus szakszervezetnél azt mondják: minden oktatásra fordított forintnak örülnek, de a mostani lépés nem lendít sokat "a szekéren", és a tanárhiányt sem orvosolja.

A PDSZ elnöke, Szűcs Tamás szerint az 50 milliárd forint “csepp a tengerben”, Magyarországon pedig sok a rossz állapotban lévő iskola. Ahhoz, hogy látványos változás következzen be, ezermilliárdos nagyságú fejlesztésekre lenne szükség, tette hozzá.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kovács Gábor Gazdaság

Szijjártó Péter: A kormány atomösztöndíjat indít külföldieknek

Magyarország évi ötven külföldi fiatalt vár nukleáris mérnöki képzésre, emellett a kormány elindítja az atomerőműveket népszerűsítő paksi nukleáris akadémiát. A magyar szakemberképzés közben nincs könnyű helyzetben, mert nem tudni, mikor készül el Paks II. (ha egyáltalán), és lesz-e szükség egyszerre két erőműnyi szakemberre.

Armani nézők nélkül mutatja be legújabb ruhakollekcióját

Armani nézők nélkül mutatja be legújabb ruhakollekcióját

Huszonöt év alatt harmadával nőtt a rákos megbetegedésben elhunytak száma

Huszonöt év alatt harmadával nőtt a rákos megbetegedésben elhunytak száma

Megelégelték a hosszú utazást, túlélőcsomagot osztottak a Mátészalka-Debrecen vonatjáraton

Megelégelték a hosszú utazást, túlélőcsomagot osztottak a Mátészalka-Debrecen vonatjáraton

Duna menti Hollywoodról beszélt a filmügyi kormánybiztos

Duna menti Hollywoodról beszélt a filmügyi kormánybiztos

"Egészen elképesztő" számú kék bálna gyűlt össze egy Atlanti-óceánon fekvő szigetnél

"Egészen elképesztő" számú kék bálna gyűlt össze egy Atlanti-óceánon fekvő szigetnél

46 000 éves madarat találtak

46 000 éves madarat találtak