Kormánylapokra locsolta 8 milliárdnyi hirdetési pénze háromnegyedét az MVM
A kormányzati narratívát sulykoló lapokra ömlött a pénz, a többieknek semmi nem jutott.
A kormányzati narratívát sulykoló lapokra ömlött a pénz, a többieknek semmi nem jutott.
Az nem járja, hogy a sport- és a női csatornák nevében ne szerepeljen, hogy TV2.
Egy hónappal a sorozat tervezett beszüntetésének híre után, már be is fejezték a 16 éven át futó szériát.
A szolgáltatáson a csatorna korábbi adásai nézhetők vissza.
“Magyar beavatkozás a szlovén és észak-macedón médiába” címmel tartott egy rövid vitát az Európai Parlament, amelyben ismét Orbán Viktor volt a főszereplő. Kiderült, hogy ugyanazt a témát merőben másként is lehet szemlélni: sok képviselő elmondta, hogy Orbán a térségben az oroszok ügynöke, mások szerint azonban baloldali médiatúlsúly van például Szlovéniában.
Három szlovén nyelvű szórakoztató csatorna került ezzel a TV2-höz.
Három év után közös megegyezéssel távozik a TV2-csoporttól Dirk Gerkens, a csatorna vezérigazgatója és igazgatósági tagja.
Alighogy a 444 megírta, heteken belül Mészáros Lőrinchez vándorol minden Vajna-tulajdon, a filmügyi biztos Twitter-oldalán különös bejegyzést tett közzé.
Cáfolta távozásának hírét a Világgazdaságnak adott interjúban a TV2-csoport vezérigazgatója, és Dirk Gerkens azt bizonygatta, hogy sokak véleményével ellentétben függetlenek, nem kapnak senkitől megrendeléseket, megbízásokat.
„A kedvenc videoklipjeid egy helyen” – mottóval startol augusztus 15-én a TV2 Csoport portfólió-fejlesztésének legújabb állomásaként a Zenebutik című zenecsatorna.
Röghöz kötné a TV2-t a kormány, amely törvényjavaslattal akadályozná meg, hogy a tévétársaság kivonuljon Magyarországról és a magyar médiaszabályozást megkerülve szedjen programdíjat. A tét hatalmas: a cég ebből a pénzből stabilizálná a helyzetét, viszont kormányközeli üzletemberek egyelőre nem érdekeltek ebben, jutányos áron szeretnék megszerezni a tévétársaságot.
A TV2 csütörtökön azt közölte, hogy távozik a csatornától B. Csejtei Ildikó marketing- és kommunikációs igazgató.
Nem szereti a reklámokat és a valóságshow-kat a magyar néző: ha kérdezik, azt válaszolja, hogy egész nap dokumentumfilmeket néz, soha nem kapcsolna Győzikére. A Fidesz a reklámadó kommunikációjában meg is lovagolta az emberek kereskedelmi tévék elleni érzéseit. Csakhogy az objektív mérések mást mutatnak: hiába gazdag a kínálat ismeretterjesztésből, a bulvár, a reality mindent visz, csak a nézők nem akarják bevallani, hogy igenis rá vannak kattanva ezekre a műsorokra, sőt, még a reklámokat is tűrik.
A német ProSiebenSat.1 médiavállalat hivatalosan bejelentette, hogy megvált magyarországi és romániai érdekeltségétől. A TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt. új tulajdonosa Simon Zsolt, a csatorna vezérigazgatója és Yvonne Dederick, a csatorna gazdasági igazgatója lett. A két új tulajdonos az ügylettel párhuzamosan egy szövevényes céghálót hozott létre úgy, hogy a közbeékelődő cégek vezetői és végső tulajdonosai is ők lesznek.
Hosszú tárgyalások után nyélbe ütötték az elmúlt évek legnagyobb ügyletét a médiapiacon: elkelt az egyik kereskedelmi televíziós cég, a TV2 mögött álló részvénytársaság. Az egyik új tulajdonos a társaság eddigi vezérigazgatója, Simon Zsolt lehet, akit a médiapiacon Fidesz-közeli szakemberként emlegetnek. Forrásaink szerint szinte biztos, hogy a vezér mögött valamilyen érdekcsoport áll.
A Mészáros Lőrinccel is jó viszonyban levő Vida József nagybefektető érdekeltségébe kerül a TV2 teljes médiaportfóliója, ha a GVH is rábólint.
A TV2 Csoporthoz tartozó sportcsatorna az angol első osztály közvetítését újabb 3 évre, az FA-kupáét mostantól 3 évre nyerte el.
Nem kapja meg a kért webcímet a TV2-csoport új csatornája, kifogást nyújtott be ugyanis a JOY magazin kiadója.
Csütörtökön hivatalosan is bejelentették, hogy aláírták a TV2 tulajdonosváltásáról szóló szerződést, annak részleteit azonban titkolják. A tévécsatorna csak az engedélyeztetési eljárásokat követően kerülhet a filmügyi kormánybiztos Andy Vajna tulajdonába.