A Hyundai szerint jó ötlet két érintőkijelzőt tenni a kormányra – és Ön szerint?
A dél-koreai gyártó által leleplezett hétköznapi személyautóban összesen három érintésérzékeny panel található.
A dél-koreai gyártó által leleplezett hétköznapi személyautóban összesen három érintésérzékeny panel található.
Hangtalan, eszeveszettül gyorsul, nincsenek benne gombok, de kandalló és szellentős index került bele. Ez az új Tesla, ami hamarosan hivatalosan is megérkezik Magyarországra, mi pedig már meg is hajtottuk Budapesten és környékén.
Ilyen az, amikor a nyergesvontató és a szállítmánya is 100 százalékban elektromos meghajtású.
Az amerikai gyártó a jelek szerint nem várt túl sokat új villanyautójának első áremelésével.
David Hasselhoff beleszólt a karórájába, és a fekete Pontiac odajött hozzá. Valami hasonlót tud már a Tesla Model 3 is.
Mutatjuk a bajor gyártó immár belső égésű motor nélküli újdonságait, melyek hamarosan a kereskedésekbe is megérkeznek.
Elon Musk cége úgy döntött, hogy itt az ideje egy kis teljesítménynövelésnek. Ami ráadásul semmibe sem kerül.
Jövünk a néhány napja leleplezett legújabb amerikai villanyautó osztrák alapáraival.
Model Y nem más, mint a Model 3 alapjaira épített SUV, amelynek legnagyobb hatótávolsága 485 kilométer, a csúcsmodell pedig 3,5 másodperc alatt van százon.
Vázoljuk, hogy milyenre sikeredett a négykarikás német prémiummárka első tisztán elektromos szedánja.
Jobb, ha megszokjuk az ilyen jeleneteket!?
Még a bezárt autószalonok egy részét is újranyitják, az eredeti költségcsökkentő tervekhez több idő kell.
A Tesla alapítóinak eszük ágában sem volt az autógyártásban nagy tapasztalatokkal bíró cégekhez fordulni tanácsért. Szilícium-völgybeli példákra alapozva azt tették, amit egy startup: felvettek néhány fiatal mérnököt, és menet közben találták ki, mit akarnak.
500 kilométeres hatótávval és világelsőként fedélzeti Androiddal támad a Model 3-ra a Volvo új villanyautója.
A hagyományos értelemben vett autógyártást képviselő cégek ha kicsit késve is, de igen hathatós ellencsapásokat indítanak a villanyautós amerikai vállalat ellen.
Bemutatkozik az új Tesla, egy kompakt méretű crossover a Model Y.
Elon Muskék piacra dobták a legolcsóbb Model 3-at, ezzel párhuzamosan pedig a típus hazai árára is fény derült.
A Tesla Modell X torzója egy vermonti tó jegén áll talányos mementóként.
A most leleplezett Polestar szedán nem titkoltan a Tesla Model 3-mal kíván rivalizálni. És elsőként Android fut a fedélzeti rendszerén.
Olyan Autopilot is kéne, ami a többieket védi meg egy hasonló autóstól.