Dél-koreai fegyversegélyről tárgyalnak az ukránok Szöulban
Főként tüzérségi és légvédelmi eszközökre van szüksége Kijevnek.
Főként tüzérségi és légvédelmi eszközökre van szüksége Kijevnek.
Repteret és légvédelmi rakétaállásokat is találat ért a Kurszki területen.
A létesítmény közelebb van az orosz fővároshoz, mint az ukrán határhoz.
Az ukrán légvédelmi egységek több mint tíz, kijevi célpontok ellen indított orosz drónt ártalmatlanítottak vasárnapra virradó éjszaka – közölte vasárnap az ukrán hadsereg. Egy kurszki régióban történt ukrán rakétatámadásban pedig több mint 500 észak-koreai katona halhatott meg.
Adam Bodnar lengyel igazságügyi miniszter szerint nehéz felszámolni a tartós populista uralom következményeit. A leendő amerikai pénzügyminiszter többek közt arról nevezetes, hogy egykor segített Soros Györgynek bedönteni a brit fontot, írja a Die Welt. Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton úgy látja, hogy Gorka Sebestyén igazából szélhámos. A Die Zeit Trump gazdaság-kereskedelmi törekvéseiről, a Washington Post az ukrajnai háborúban várható lépéseiről ír. A Putyin-féle háborús fenyegetésekkel foglalkozik a Die Welt, a Daily Telegraph és a FAZ. A Guardian szerint Benjamin Netanjahu csak magának köszönheti, hogy körözés van érvényben ellene. Nemzetközi cikkválogatásunk.
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia után Franciaország is jelezte, hogy engedélyezi Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverek bevetését orosz területen lévő célpontok ellen.
Egyre kevesebben bíznak Ukrajna győzelmében Európa-szerte, mégis kitartóan elutasítják az európaiak az orosz agressziót és ragaszkodnak a háború áldozatainak támogatásához. Olyan nagy az összhang, hogy még a Fideszes Gál Kingának is dolgoznia kellett a fújolásért. Európai körkép a háború ezredik napja után.
Az orosz gazdaság még köszöni, megvan, még ha nincs is jól. A háborús költekezés miatt papíron egész jó számokat láthatunk, ám mélyebbre nézve már feltűnnek a problémák. A rossz hír, hogy ez az állapot csak addig tartható fenn, ameddig tart a háború, így Vlagyimir Putyin orosz elnök most még kevésbé érdekelt a gyors lezárásban.
Az orosz erők egy közepes hatótávolságú rakétát lőhettek ki.
Ezer napja tart és fordulóponthoz közeledhet az Ukrajna elleni orosz háború. A háborúzó felek fáradnak, az új amerikai elnök beszüntetheti Kijev támogatását, és az európai vezetők is egyre többet beszélnek a fegyverszünet szükségességéről.
Csak pánikot akartak kelteni az oroszok a nagyszabású légitámadásról szóló hírekkel.
A Die Welt szerzője szerint itt az idő, hogy a politika fősodrába tartozó szereplők szembenézzenek saját hibáikkal. A Bloomberg és a Politico is foglalkozik a MOL stratégiai műveletekért felelős igazgatójának az orosz olaj ügyében tett nyilatkozatáról. Az ukrajnai háború állását, benne az észak-koreai katonák megjelenését és az ukrán részről bevethető nagy hatótávolságú rakéták ügyét tárgyalja a Le Monde, a Project Syndicate és a Daily Telegraph. Németország saját magának köszönheti, hogy ennyire szorult helyzetbe került, írja egy szakértő a Financial Timesban.
Ilyet eddig nem vetettek be a háború folyamán.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a kormány a békében bízik, de minden eshetőségre felkészül.
Az sem győzte meg őket, hogy ezek a fegyverek egy idő után hatástalanná válnak.
Ukrajna és Oroszország is eszkalálja a közel három éve tartó háborút. Mivel mindkét fél arra számít, hogy 2-3 hónapon belül tárgyalások kezdődnek a konfliktus lezárásáról vagy legalábbis befagyasztásáról, a szemben álló felek az utolsó pillanatig igyekeznek javítani pozícióikat – állítják a hvg360-nak nyilatkozó diplomaták. Értékelésük szerint most jön a legnehezebb hónap, de atomháború biztosan nem lesz.
A 250 kilométeres hatótávolságú rakéta roncsait a Kurszki területen találták meg.
Karácsony Gergely levelet is írt Beregszász polgármesterének, amelyben együttérzését és támogatását fejezte ki.
Ezer nap háború – 24 ezer óra, vagy majdnem másfél millió perc. „A háború Ukrajnában zajlik, de elég közel bármely európai országhoz, és üzenet azoknak, akik a háborús fáradságra hivatkoznak, hogy a háború még mindig tart.” Vendégcikk Balogh Istvántól, Ukrajna magyarországi ideiglenes ügyvivőjétől.
A Süddeutsche Zeitung, a The Times és a The Guardian is Calin Georgescu első körös vezetését tárgyalja. Az Orbán-féle „haveri kapitalizmus” egyesült államokbeli beköszöntétől tart Paul Krugman. A Der Standard szerint ha leáll a Trump elleni eljárás, az amerikai jogállam kiteszi a fehér zászlót. A The Hill szerzője szerint Trump ugyan megnyerte a választást, de most éppen afelé tart, hogy elveszítse. Egyedül Friedrich Merz, a német kereszténydemokraták vezetője mentheti meg Európát, írja a The Times. A magyar kormány hoppon maradt az EU legutóbbi nagyköveti egyeztetésén, írja a Euronews. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.