Dercsényi Dávid Itthon

Annyira féltette egységét az LMP, hogy a megsemmisülés szélére került

Rossz kampány, rossz időzítésű kiállás Puzsér Róbert mellett, a szimpatizánsok számára idegen politikai fordulatok, rossz politikai klíma, és ahogy a párt lefejezte saját magát – ezeknek mind része lehetett az LMP történelmi EP-választási kudarcában. És talán annak a félelemnek is, ami a 2013-as pártszakadás óta alapszabályszinten tartja magát: az identitás elvesztésének félelmétől.

hvg.hu Itthon

Lemond az LMP elnöksége

A súlyos EP-választási eredmény ellenére folytatni akarják a munkát, amíg a klímaváltozás meg nem oldódik.

T. R. Itthon

Karácsony Gergely: Túl kevés a szavazónk

A Közös Ország Mozgalom választási nagygyűlésén egy sor civil, többek között Vágó Gábor, Ács Sándorné, Majtényi László és Törley Katalin mellett politikusok, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Fodor Gábor is felszólalnak. Gulyás Márton bejelentette, ők találják meg a 106 egyéni jelöltet.

1 2 3 4 5 6 7
Pomázon is megvalósult az ellenzéki összefogás

Pomázon is megvalósult az ellenzéki összefogás

Tenisz: Balázs Attila életében először döntős egy ATP-tornán

Tenisz: Balázs Attila életében először döntős egy ATP-tornán

És ön mit szólna, ha az ágyában pihenne meg egy tigris?

És ön mit szólna, ha az ágyában pihenne meg egy tigris?

Halálra gázolt a tehervonat egy férfit Berettyóújfaluban

Halálra gázolt a tehervonat egy férfit Berettyóújfaluban

Azért került oda, hogy az alkotmányt védje, és ugyanezért tehetik ki a szűrét

Azért került oda, hogy az alkotmányt védje, és ugyanezért tehetik ki a szűrét

Nem cáfolta a külügy, hogy Orbán a civil szervezetek ellen lobbizott Trumpnál

Nem cáfolta a külügy, hogy Orbán a civil szervezetek ellen lobbizott Trumpnál

Jön az új Penge, és nem akárki kapta a főszerepet

Jön az új Penge, és nem akárki kapta a főszerepet

És akkor "elkészült" az 5-ös metró Budapesten

És akkor "elkészült" az 5-ös metró Budapesten

Rejtélyes okokból függeszti fel a brit légitársaság a kairói járatát egy hétre

Rejtélyes okokból függeszti fel a brit légitársaság a kairói járatát egy hétre

London fenyegeti Iránt a lefoglalt tankerhajó miatt

London fenyegeti Iránt a lefoglalt tankerhajó miatt

Alföldi: Röhögnek a markukba

Alföldi: Röhögnek a markukba

A címlapról ajánljuk