Medián: Dobrev Klára a legismertebb és legnépszerűbb listavezető

Noha a közvélekedés szerint a magyar választók nem túl szívesen támogatnak női politikusokat, a Medián számai ennek az ellenkezőjét mutatják.

  • hvg.hu hvg.hu
Medián: Dobrev Klára a legismertebb és legnépszerűbb listavezető

A hét legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt közül kettő állított női listavezetőt, és éppen ők bizonyultak a legnépszerűbbeknek, az összes férfi kollégájukat maguk mögé utasították. Sőt, egy kivételével minden pártban előkelő helyen állnak a nők a „háziversenyben”.

 

Dobrev Klárán és Cseh Katalinon kívül több más politikusnőt is szívesen látnának „fontos politikai szerepben” a szavazópolgárok.

Túry Gergely

Az MSZP-nek régóta Kunhalmi Ágnes a legkedveltebb politikusa (április elején 27 százalékon állt), de a párbeszédes Szabó Tímea is ugyanennyire népszerű, a pártszövetségből egyedül Karácsony Gergely tudhat maga mögött nagyobb támogatást.

Facebook / Szabó Tímea

A Demokratikus Koalíciónál Dobrev Klára ismertsége kimagasló, és kedveltségben egyaránt megelőzi férjét, a pártelnök Gyurcsány Ferencet (18 százalék) és az ügyvezető alelnök Molnár Csabát (21%). Vadai Ágnes is a párt egyik legkedveltebb politikusa volt januárban, amikor legutóbb mérték.

Az LMP-sek közül hosszú éveken át Szél Bernadett volt a legnépszerűbb – ő a mostani 28 százalékával magasan előzi volt párttársait. A jelenlegi LMP-sek közül pedig Demeter Márta Ungár Péterrel holtversenyben áll az élen, igaz, meglehetősen alacsony értékkel (17 százalék).

Reviczky Zsolt

A Jobbikban most nincs országosan ismert női politikus, de amíg Dúró Dóra a párt tagja volt, addig Vona Gábor mögött általában a második helyen állt.

MTI / Illyés Tibor
Most a Mi Hazánkban is ő a legnépszerűbb politikus (18 százalékkal), megelőzve a listavezető-pártelnök Toroczkai Lászlót (14).

A Momentumban Fekete-Győr András a legismertebb és legkedveltebb politikus (a legutóbb 24 százalékkal), de a dobogó másik két fokán Donáth Anna (januárban 22 százalék) és Cseh Katalin (április elején 20 százalék) áll.

Donáth Anna
Túry Gergely

A Fidesz az egyetlen magyar párt, ahol a legmeghatározóbb és legnépszerűbb politikusok közé nem került be egyetlen nő sem.

További érdekesség, hogy a listavezetők – a DK-t kivéve – nem a pártok legnépszerűbb személyiségei. Olyannyira, hogy a fideszesek közül az összes mért politikus (Áder János, Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Varga Mihály, Kövér László, Kocsis Máté, Gulyás Gergely, Kásler Miklós) népszerűbb Trócsányi Lászlónál.

Trócsányi László
MTI / Soóós Lajos

A többi párt esetében még az európai parlamenti listán szereplő politikusok közül is lehetett volna népszerűbb listavezetőt jelölni. Az MSZP–Párbeszédnél Ujhelyi Istvánt 21, Jávor Benedeket 26 százalék kedveli – szemben a 19 százalékos Szanyi Tiborral és a listavezető-pártelnök Tóth Bertalannal.

Tóth Bertalan
Fazekas István

A Jobbiknál a valószínű befutó helyen szereplő Jakab Péterről csak januári adat van (20 százalék), ám az akkor hajszálnyival magasabb volt, mint Gyöngyösi Márton értéke (19%).

Jakab Péter
Máté Péter

Az LMP számait nézve azt látjuk, hogy a 17 százalékos Demeter Márta és Ungár Péter is valamivel kedveltebb, mint Vágó Gábor (15%). A Momentumnál pedig Fekete-Győr András nemcsak ismertebb, hanem 4 százalékponttal népszerűbb is (24%), mint Cseh Katalin (20%). Dúró Dórát utoljára 2018 októberében mérte a Medián, akkor a maga 18 százalékával kedveltebb (noha kevésbé ismert) volt, mint Toroczkai (14%).

Az MSZP beérte a Jobbikot, a Fidesz ismét erősödött

A HVG hetilap friss számában olvasható a Medián pártpreferenciát érintő kutatásának az eredménye, amelyből kiderül, hogy miközben egyre kevesebben vannak, akik nem tudnak pártot választani maguknak (30-ról 24 százalékra csökkent az arányuk), a Fidesz támogatottsága az év eleji megingás után ismét 41 százalékra nőtt.

A felmérés alapján nagyot nőtt a Momentum, a januári kettőről 4 százalékra erősödött.

A 2014-es választások óta pedig először fordul elő, hogy az MSZP támogatottsága beérte a Jobbikét, és a májusi EP-választáson akár meg is előzhetik a középre igyekvő radikális pártot.

Mindeközben nem nő azonban a választási kedv: egy „közeljövőben” rendezendő parlamenti választáson a mostani állás szerint a szavazókorú népesség 55 százaléka, a valóban közelgő májusi EP-választáson pedig 51 százaléka menne el „biztosan” szavazni.

További részletek és a teljes politikusnépszerűségi lista a hvg.hu-n jövő kedden.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.