Azonnal frissítsen: 51 hibát javított meg a Windowsban és az Office-ban a Microsoft
Egy súlyos, nulladik napi hibát is javítottak a Windowsban, de összesen több tucat kisebb-nagyobb lyukat tömtek be a Microsoft szoftvereiben.
Egy súlyos, nulladik napi hibát is javítottak a Windowsban, de összesen több tucat kisebb-nagyobb lyukat tömtek be a Microsoft szoftvereiben.
Két kisebb új funkciót is tesztel a Windows 10 előzetes kiadásában a Microsoft, így a jövőben is érkezhetnek még kisebb ráncfelvarrások a rendszerbe. Nagy változásokra azonban már nem érdemes számítani, és hamarosan a 21H2-es változat támogatása is megszűnik. Ami a lényeg: egyelőre nem engedi el teljesen a rendszert a Microsoft.
A nyomtatással, az alapértelmezett programokat kiválasztó menüvel és a Windows Update-tel is meggyűlik a baja a felhasználóknak a legutóbbi, április 11-én kiadott Windows 10-frissítéssel.
A Windows 10 novemberi frissítőcsomagja a szokásostól eltérően már újraindítás nélkül kúszik majd fel a számítógépekre. Úgy tűnik, vége a rémálomszerű Windows-frissítések korának.
Úgy tudni, csak a Windows 10 egyik szoftververziójánál és csak bizonyos wifi-adaptereknél és eszközöknél tapasztaltak egy olyan hibát, amely lehetetlenné teszi a wifi használatát. Még nem érkezett meg a javítás.
Egy idő előtt a felhasználókhoz került Windows-frissítésből derült ki, hogy a Microsoft ismét átvariálja a Start menüt. Viszlát, élő csempék!
Folyamatosan engedi ki a gépekre a Microsoft a Windows 10 májusi nagy frissítését, amely több hasznos funkcióval is bővíti a számítógépeket.
Újabb megkötés érkezett a májusi nagy Windows-frissítés előtt: ezúttal a géphez csatlakoztatott USB-kulccsal vagy SD-kártyás tárolással kapcsolatban.
Világszerte aktívan támadják a számítógépeket azokon a kiskapukon keresztül, melyeket most gyorsan be lehet zárni.
Egy hónapig tartott, mire a Microsoft kijavította a 2018-as nagy októberi frissítés súlyos hibáit. Azt ígérik, ezúttal nem lesz se kék halál, se fájlvesztés.
A személyes fájlok törlését előidéző hiba után néhány nappal újabb, kritikus rendellenességgel adott ki egy Windows-frissítést a Microsoft. Akinek már automatikusan letöltötte a gépe, az jobb, ha nem telepíti.