Mérhető a siker egy szervezetfejlesztési projektben?
„Mindegy, Skultéti, csak csinálja tovább.”
„Mindegy, Skultéti, csak csinálja tovább.”
A jövő vállalatai számára megkerülhetetlen kérdés, hogyan tudnak szinkronba kerülni a női léttel. Miként lehet olyan biztonságos közeget teremteni, amiben a női működés az innováció és az értékteremtés hajtóereje? Hol tartanak ma a hazai vállalatok, és melyek azok a kritikus pontok, amik segítségével valódi áttörést érhetünk el?
A jövő vállalata hírlevél-sorozatunkban Aradi Rita szervezetfejlesztő és végzős mesterszakos pszichológia hallgató saját, 107 hazai pár bevonásával végzett hazai kutatását mutatja be: miért a vezetői párok a legveszélyeztetettebbek a kiégésben, és hogyan válik az irodai stressz a pár mindkét tagját próbára tevő, közös kihívássá?
Az irodai jelenlét nem elkötelezettség, hanem idegrendszeri működés kérdése is lehet. Mit jelent, ha egy munkavállaló neurodivergens, és miért válik hamarosan kikerülhetetlenné, hogy az igényeit megismerjük?
A vezetők bizonytalanságtűrési szintje üzleti tényező: hat a döntések minőségére, a csapat működésére és arra is, mennyi valós információ jut el időben a vezetőig. A következő években különösen értékes lesz az a belső stabilitás, amelyre zavaros, átláthatatlan helyzetekben is lehet támaszkodni. // Ismét új, szervezetfejlesztésről író csapatot mutathatunk be A jövő vállalata hírlevelünkben! A következő időszakban az OD Partner és az Ascon Consulting munkatársaival dolgozunk együtt.
A sorozat tartalmát két, szakmailag rokon, mégis egyedi karakterű műhely, az OD Partner és az Ascon szakértői adják közre.
hvg360
Tízből két ember neurodivergens, azaz nagy eséllyel te is együtt ülsz megbeszéléseken olyan kollégákkal, akiknek másképpen huzalozott az idegrendszerük. Első hírlevelünkben arról írunk, miért luxus az atipikus működést középszerűségbe kényszeríteni. // Ismét új, szervezetfejlesztésről író csapatot mutathatunk be A jövő vállalata hírlevelünkben! A következő időszakban az OD Partner és az Ascon Consulting munkatársaival dolgozunk együtt.
A személyes örökségünk nem távoli, végrendeleti kérdés, hanem az a történet, amit ma is írunk.
Sokan mondjuk: „Majd ha többet keresek, akkor adok.” Vagy: „Ha egyszer kevesebb lesz a dolgom, elmegyek önkénteskedni.” Így halogatjuk a segítést, miközben az évek múlnak – és a „majd” soha nem jön el. Hajlamosak vagyunk hinni, hogy a jövő könnyebb lesz – több időnk, energiánk, pénzünk lesz. A valóság viszont az, hogy mindig lesz valami más elfoglaltság. Így aztán az alkalmas pillanat soha nem érkezik el.
Sokan ismerünk történeteket emberekről, akik feladva sikeres üzleti karrierjüket, úgy döntenek, elegük van a pénzhajhászásból, inkább elmennek a civil szektorba, mert „ott végre igazán hasznos lehetnek”. A szándék tiszteletre méltó, de a valóság gyakran kijózanító: hatásuk sokszor kisebb, mint azt remélik.
Egy kísérlet során egyetemistáknak pénzt adtak és a csapat egyik felét arra kérték, költsék magukra, míg a másikat arra, fordítsák másokra. Este mindenki beszámolt a hangulatáról és kiderült: nem azok érezték jobban magukat, akik magukra költöttek, hanem azok, akik másokat ajándékoztak meg. Minél többet adtak, annál jobban érezték magukat.
Hogyan lehet az adakozást stratégiai, hatásorientált és fenntartható döntéssé alakítani? A House of Giving hírlevélsorozata a 21. századi givingről, vagyis a társadalmi portfólió-építésről szól. Olyan üzleti vezetőknek készül, akik értik, hogy a társadalmi lábnyom ma már a vállalati és személyes siker integrált része.
A most 95 éves Warren Buffett a világ egyik legsikeresebb befektetője. A hetvenes éveiben döntött úgy, hogy vagyona 99 százalékát jótékony célokra ajánlja fel. Üzleti portfólióját mindenki ismerte – az utóbbi évtizedeit arra szánja, hogy a társadalmi portfóliója is hasonlóan értékes legyen. // Ismét megújult A jövő vállalata hírlevelünk, ezúttal a House of Giving csapatával. Itt az első rész.
A történelem egyik legnagyobb szervezeti paradigmaváltása zajlik a szemünk előtt. Az már látszik, hogy nem érdemes egyszerűen technológiát üldözni: a lényeges kérdés inkább az, hogy miben tudják konkrétan a saját szervezetünket segíteni az új AI-eszközök, és miben a legjobbak már most az embereink?
Kevés jelenség hat ma olyan mélyen a munkahelyi kultúrára, mint az elszigeteltség érzése. A magány ugyanis nem akkor fáj a legjobban, amikor egyedül vagyunk, hanem ha félreértenek, elutasítanak, kirekesztenek – vagy egyszerűen nem vesznek észre azok, akik körülvesznek. De van megoldás.
Korábbi, Z generációról szóló hírlevelünk a vártnál sokkal hevesebb vitát váltott ki, ami rávilágított, hogy milyen mélyen élnek bennünk a generációs címkék. Ma, amikor akár négy generáció dolgozik együtt, ez a címkézés alááshatja a kollaborációt, ami komolyabb vezetői kihívást jelent. Mi lehet a megoldás? Álláspontunk szerint az, ha a címkék helyett az egyéni készségekre és a valódi emberi potenciálra figyelünk.
Unos-untalan a kiégésről hallunk mostanában. Egyre több cikk jelenik meg a témában, podcastok, workshopok szólnak erről, sokan kérnek segítséget tőlünk is. A jelenség tehát létezik, de van rá megoldás?
Gig economy, portfóliókarrierek, digitális nomádok. A munkavégzést érintő átalakulás nem fokozatosan zajlott le az elmúlt évtizedekben: 2020 óta ugrásszerű, egész társadalmakat érintő változások formálják, hogyan keresünk pénzt. Mi az a pszichológiai szerződés és mit kell megértenie a mai vezetőknek?
Marguerite Kotzé – BeHive
A csapatépítés a modern munkahelyi élet egyik leginkább félreértett, mégis makacsul életben tartott rituáléja. Miért van ez így és hogyan lehetne jobban csinálni?
A Z generáció a munkahelyek egyik legfélreértettebb nemzedéke. Gyakran bélyegzik meg őket olyan szavakkal mint a „lusta” az „öntörvényű” vagy akár a „túlzottan woke”. A BeHive friss hírlevelében a Gen Z képviselőjeként kutatásokra hivatkozva írok arról, hogyan gondolkodunk a munkáról és mit jelent mindez a munkáltatóinkra nézve a gyakorlatban. Ehhez a hírlevélhez szótár is jár.