Achtung, achtung, előzünk! Emlékeznek még az ígéretekre, hogy 2030-ra utolérjük Ausztriát? Nem fogjuk – és még sok-sok évtized múlva is csak kisebb gazdasági csodával lehetünk a közelükben. Az EU-átlag talán kicsit közelebb van, de ahhoz is lenne min változtatnunk, hogy odáig eljussunk.
Elkezdődött az új év, és vele rengeteg új szabály is élesedik január 1-jén. Mostantól a nyugdíjra félretett pénzt el lehet költeni lakásra, megemelnek több adót, de a napelemesek is készülhetnek változásra. Mutatjuk, milyen új szabályokkal kell megismerkednünk 2025-ben.
Ha egymás mellé tennénk az ország összes papírpénzét, le tudnánk vele fedni Budapest belső kerületeit, az összes érme pedig együtt 15 ezer tonnánál is többet nyomna. De még ennél is sokkal érdekesebb az MNB készpénzhasználati statisztikáiból az, hogy messze a legtöbb az ötforintosokból és a húszezresekből van a magyar embereknél, pont abból a két fajtából, amelyet a hétköznapi forgalomban nem nagyon szoktunk használni.
Annyi ideig sem él egészségesen egy átlagos magyar, mint amennyi a nyugdíjkorhatár – jöttek ki a friss számok. Az pedig, hogy sok más ország mögöttünk van a listán, sovány vigasz, már csak azért is, mert szerencsésebb helyeken egy ilyen rossz adat azt is jelentheti, hogy akinek baja van, hamarabb eljut orvoshoz.
Szeptember végéig regisztráció ellenében díjmentesen olvashatod a HVG360 Prémium hírlevelek egyes részeit, így az alábbi írást is.Olvastak már a HVG-n cikket arról, hogy baj van a vasúttal? Egész nagy eséllyel azt én írtam – és az az igazság, hogy nem minden pillanatban éreztem jól magam írás közben. Ugyanis nagyon, de tényleg nagyon szeretek vonattal utazni: a napi közlekedésben is rendszeresen azt használom biciklizéssel kombinálva, vidékre pedig ha csak tudok, azzal járok. Meggyőződésem, hogy a vonatos közlekedés sokkal, de sokkal kényelmesebb még így is, mint bármi más, és azt is látom, hogy nagyon sokszor olyan dolgok miatt szidják emberek a vasutat, amit nem rajta kellene számonkérni. De nyilván már a legnagyobb vasútrajongó sem tudja azt mondani, hogy nincsenek komoly bajok.
Olvastak már a HVG-n cikket arról, hogy baj van a vasúttal? Egész nagy eséllyel azt én írtam – és az az igazság, hogy nem minden pillanatban éreztem jól magam írás közben. Ugyanis nagyon, de tényleg nagyon szeretek vonattal utazni: a napi közlekedésben is rendszeresen azt használom biciklizéssel kombinálva, vidékre pedig ha csak tudok, azzal járok. Meggyőződésem, hogy a vonatos közlekedés sokkal, de sokkal kényelmesebb még így is, mint bármi más, és azt is látom, hogy nagyon sokszor olyan dolgok miatt szidják emberek a vasutat, amit nem rajta kellene számonkérni. De nyilván már a legnagyobb vasútrajongó sem tudja azt mondani, hogy nincsenek komoly bajok.
Elérkezett szeptember első hete, szülők százezrei nézegetik némi stresszel a listát, mindent beszereztek-e az iskolakezdésre vagy még kell valami, tanárok és diákok együtt próbálnak visszarázódni a hétköznapokba, nekem pedig újra eszembe jut, van-e olyan bátor igazgató, aki az évnyitón ugyanazt a beszédet mondta el, mint egy éve, és most röhög a markába, hogy úgysem figyelt senki. De miközben arról hallgathattak szép körmondatokat, hogy a gyerekek most belépnek az iskola kapuján, egy még izgalmasabb kérdésről próbáltam számokat gyűjteni: hogy mi is történik majd velük, amikor kilépnek onnan. Mennyire lesz jó nekik, mekkora eséllyel tudják megvalósítani a céljaikat?
Minden borzasztó drága és egyre drágább – aki erdőben elbújva töltötte az elmúlt három évet, az esetleg nem találkozhatott ilyen hírekkel. De még így is van néhány áru, amely sokkal olcsóbb, mint tavaly ilyenkor volt, és ami még furcsább, pár olyanra is rá lehet bukkanni, amely most kevesebbe kerül, mint mielőtt pár éve bedurrant volna a súlyos infláció.
Aki úgy érzi, hogy túl sokat ül tévé előtt az olimpiát nézve, az jó, ha belegondol: átlagban a magyarok naponta öt órát töltenek tévézéssel egy nagy sportesemény nélküli napon. A streameléssel pedig a régiónk élbolyába tartozunk, legalább ebben utolérve Ausztriát.
Túl az Európa-bajnokságon, máris kezdődik az olimpia – és ilyenkor fixen két dolgot hallgathatunk négyévente. Az egyik a vita: túl sokat költ-e az ország sportra, vagy minden fillér jó helyre megy? A másik pedig a büszkélkedés: mekkora sportnemzet vagyunk, hiszen még az olimpiai éremtáblázaton is csak a legnépesebb országok vannak előttünk!
Sztojcsev Iván vagyok és szeretem a számokat. Elég rövidre fogott bemutatkozásom lehetne ez, de egész precíz. Unalmas számok szerintem igazából nincsenek, csak olyanok, amiket rosszul magyaráznak el – na, én ebben a hírlevélben jól próbálom őket elmagyarázni.
