Másfél éve tartó sátorozással gyűjtött 250 millió forintnyi adományt egy brit fiú
Eddig 500 éjszakát töltött a sátrában, és egyre jobban élvezi.
Eddig 500 éjszakát töltött a sátrában, és egyre jobban élvezi.
A hat párt szerint az Állami Számvevőszék büntetései miatt van szükség a pénzre.
A műsorban a koronavírus-járvány árváit támogató, Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita által létrehozott Regőczi István Alapítványnak gyűjtenek.
A válogatott kapus egy SMA-val diagnosztizált kislánynak is segített azzal, hogy felhívta rá a figyelmet.
A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője Facebookon kéri az emberek segítségét a szervezet túléléséhez.
Színészként a közönségen is érezte a rövid nyári fellélegzés alatt, mennyire vágytak rá az emberek, hogy kiszabaduljanak, úgyhogy nagyon várja már, hogy vége legyen ennek az évnek. De még előtte fontosnak tartja, hogy legalább egy szendviccsel megmentsük 2020-at.
Az egyedüllét, a bezárkózás annyira természetes lett, hogy már elfelejtettük, milyen találkozni barátokkal, rokonokkal – mondja Linczényi Márkó énekes. Sok embernek azonban a járványtól függetlenül is természetes az egyedüllét és a kiszolgáltatottság. Ezért próbál segíteni.
A járvány először kizárta az otthonából, majd bezárta az otthonába Steiner Kristófót, és bár a főzőkurzusai, kulináris túrái jó részét meghiúsította ez az év, továbbra is hisz abban, hogy az evés összeköt. Azokkal az emberekkel is, akik csak másokra számíthatnak, ha a mindennapi étkezéseikről van szó.
Az idei év félelmetes volt, mert a járvánnyal pokoli erők jöttek fel a felszín alól, és ez erős bizonytalanságot okozott mindenkiben – mondja Németh Juci 2020-ra visszatekintve. De az énekesnő azt is észrevette, hogy az emberek elkezdtek egy kicsit összetartani, hiszen a járvány problémája globális, mindenkit érint. Az összetartásra pedig az év végén is szükség van, és a segítség sokszor egy szendvicsben nyilvánulhat meg.