Ha felteszi ezt a telefonjára, annyit spórolhat a mobilnettel, hogy még vészhelyzetekre is jut
A Google Datally nevű alkalmazását érdemes letölteni azoknak, akiknek gyakran merítik ki a havi mobilinternetes keret
A Google Datally nevű alkalmazását érdemes letölteni azoknak, akiknek gyakran merítik ki a havi mobilinternetes keret
hvg.hu
Pár napja a Geekbenchre, azután az AnTuTu oldalra is felkerültek részletek a Razer Phone bivalyerősnek tűnő utódjáról.
hvg.hu
Néhány hete csupán, hogy megjelent a Galaxy Note9, de ez nem jelenti azt, hogy a Samsung már ne dolgozna utódján, a Galaxy Note10-en. Erről a modellről kaptunk most egy hírt.
hvg.hu
Európába is megérkezett a kínai Nubia gamer telefonja, amely az Indiegogón mutatkozott be annak idején, és igen nagy volt a sikere.
hvg.hu
Egy úgynevezett húsvéti tojást (easter egget) rejtett el a Microsoft az androidos Edge böngésző legutóbbi béta változatában.
hvg.hu
Kiküldte a meghívókat a Google, úgyhogy vége a találgatásoknak. Kiderült, mikor tartja nagy őszi rendezvényét, amelyen többek között az új Pixelek bemutatása várható.
hvg.hu
Egy sima applikáció mobiltelefonra, amely a kellő pillanatban figyelmeztet. Persze, csak ha komolyan vesszük.
hvg.hu
Vicces, amikor valaki egy iPhone-t használva ecsetelgeti egy androidos telefon előnyeit. A napokban egy indiai színésznő tette ezt.
hvg.hu
Miközben az androidos világot egyértelmű töredezettség jellemzi (számos különböző operációsrendszer-verzió fut a telefonokon, tableteken), addig mérföldkőhöz érkezett az iOS.
hvg.hu
Frissítőcsomagot adott ki a Firefoxhoz a Mozilla. Nemcsak az asztali gépes változatot használók, de az androidosok, valamint az iPhone- vagy iPad-tulajdonosok is örülhetnek.
hvg.hu
Egy időre ingyenessé tette Hitman: Sniper címmel fejlesztett mobiljátékának androidos kiadását a Square Enix. Akit érdekel, siessen, az akció péntektől már nem él.
hvg.hu
Az egyik legilletékesebb, a Xiaomi szóvivője, termékmenedzsment igazgatója osztott meg egy érdekes képet a Twitteren egy hamarosan bemutatkozó okostelefonról. Na, mi lehet az érdekes rajta?
hvg.hu
Újabb fényképek kerültek fel a netre a Google még be sem jelentett telefonjáról, a Pixel 3 XL-ről. Nem renderelt képekről van szó, hanem valós készülékfotókról.
hvg.hu
A WhatsApp figyelmeztetett egy kis problémára novemberben érkező, korlátlan és ingyenes Google Drive-os tárolási újdonságával kapcsolatban.
hvg.hu
Egy szenzorszigetnek (notchnak) nem kell feltétlenül az Apple elgondolását követnie. Egyre többen keresnek más dizájnt.
hvg.hu
A Nightwatch Cybersecurity kiberbiztonsági cég még év elején talált egy igen komoly biztonsági rést az Androidban, amin keresztül a hackerek megtámadhatják a hálózatot, de akár követhetik is az eszköz útját.
hvg.hu
Októberben rántja le a leplet a Huawei a Mate 20-széria új tagjairól, a teljesítményről és a kinézeről viszont már most is hallani pletykákat.
hvg.hu
Már ismerjük a frissén bejelentett első OLED-kijelzős Sony-csúcstelefon, az Xperia XZ3 méreteit, jobban el tudjuk képzelni, ha más telefonokkal hasonlítjuk össze.
hvg.hu
Az alábbi látványos koncepcióvideót a Huawei Mate RS Porsche Design telefon ihlette.
hvg.hu
Váratlanul, mondhatni idő előtt mutattak be egy Huawei Honor telefont a berlini IFA szakkiállításon. Az ok meglehetősen prózai, az egyik vetélytárs állítólag lemásolt egy fontos dizájn- és működésbeli elemet.
hvg.hu