20 perc vezetés 25 ezer forint: a Nürburgringnél drágább az új balatoni versenypálya
A nézők ingyenesen vehetnek részt a Balaton Park Circuit első hivatalos nyílt napján.
A nézők ingyenesen vehetnek részt a Balaton Park Circuit első hivatalos nyílt napján.
Az ifjúsági olimpiákon már kétszer volt hivatalos versenyszám.
A rangos nemzetközi rendezvénynek immár negyedik alkalommal ad otthont a mogyoródi versenypálya.
A hétszeres világbajnok azzal indította a brit F1-es vesenyhétvégét, hogy késve jelent meg a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón.
A kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb lesz a Dacia egyik pilótája.
Nem sokkal a GT3 verzió után megérkezett a GT4 változat is a vadonatúj Ford Mustangból.
1987-ben Kesjár lehetett az első magyar állampolgár, aki beülhetett egy Forma–1-es autóba. A Hungaroringen mehetett három próbakört egy Zakspeed-Yamahával. 1988. június 24-én halálos balesetet szenvedett edzés közben, Németországban.
A legendás versenyautó Nicola Larini nevével fémjelzett példányát a gyártó Milánó melletti múzeumában fotóztuk körbe.
A színész évek óta versenyez, egyik nagy álma a Le Mans-i szereplés volt, ám a hibája után a csapata kénytelen volt feladni az idén 100. alkalommal megrendezett versenyt.
Szalonautóknak írták ki, de versenykocsik kísérleti terepe lett az először 1923 májusában megrendezett, híres-neves Le Mans-i körverseny.
Egy japán kutatócsoport arra derített fényt, hogy az F1-es autóversenyzők jellemzően a pálya egy meghatározott, biztonságos szakaszán pislognak.
A japán gyártó erőforrásai három év múlva debütálnak a brit márka versenyautóiban.
Közép-Európában 15 éve nem készült a Balaton Park Circuit-hez hasonló, a legmagasabb FIA-szabványnak megfelelő versenypálya – Porschéval és Aston Martinnal száguldottunk a balatonfőkajári aszfaltcsík megnyitóján.
A színész egy F2-es autóval tréningezik, többek közt a franciaországi Paul Ricard pályán.
Pedig ez is része volt a híres pálya legendájának, még ha nem is elképesztő tempójukkal keltettek feltűnést.
A mexikóinak ez volt az idei második és pályafutása hatodik futamgyőzelme.
Egyfelől kevesebb abroncsot használhatnak a pilóták, másfelől azt is szabályozzák, mikor melyiket rakhatják fel.
A Los Angeles Lakers szupersztárja szombaton délután adja majd a zászlójelzést a rajthoz.
Az egész régióban olyan katasztrófahelyzet van, hogy úgy döntöttek, nem egy F1-es futam megrendezése most a legfontosabb feladat.
A főszereplő anyját a filmben Geri Halliwell Horner, azaz Ginger Spice, a Forma-1-es Red Bull Racing csapatfőnökének, Christian Hornernek a felesége alakítja.