Sietnie kell annak, aki banki kedvezményt is szeretne a babaváró hitel mellé
Van bank, amely már lezárta az akcióját, más csak a hónap végéig kínáll kedvezményt.
Van bank, amely már lezárta az akcióját, más csak a hónap végéig kínáll kedvezményt.
Soha ilyen jó feltételek nem voltak arra, hogy valaki olcsóbbra cserélje régi, drága hitelét, legyen az lakáshitel, személyi kölcsön vagy éppen felhalmozódó folyószámlahitel. A forintosított devizahiteleken ülőknek is érdemes lehet kiszámolni a lehetőségeiket. A váltás két előnnyel is járhat: akár milliókat lehet megtakarítani vele, illetve egy hosszabb kamatperiódusú hitel választásával a kamatkockázatot lehet radikálisan csökkenteni.
Egy átlagos fiatal pár számára – amelyik a gyermekvállaláson gondolkodik – fontos kérdés lehet, hogy milyen kiadásokra lehet számítani a baba érkezéséig. Ezek a költségek elérhetik akár a 600 ezer forintot is. Sok családnak még akkor sem áll a teljes összeg rendelkezésére, ha készül a baba érkezésére. De miből lehetne finanszírozni a költségeket ebben az esetben?
Van, ahol az ekhósoknak nem is érdemes próbálkozniuk.
A bankok 100 százalékban a saját kockázatukra folyósítják a babaváró hitelt, így aztán egész meglepő eredmények jönnek ki a hitelbírálatokon.
Már 2000-nél is nagyobb babaváró darabszámnál tartanak a pénzintézetnél.
Nagyon jól hangzanak a július 1-jével elérhető babaváró hitel feltételei, amelyek jelentős pénzügyi előnyt kínálnak a jogosultaknak. Egyre többen szembesülnek azonban azzal, hogy valamilyen feltételnek nem felelnek meg, ezért elutasították az igénylésüket. Min csúsznak el legtöbben és milyen megoldás jöhet szóba az esetükben?
Július elsejét követően különböző tartalmú tb-igazolásokat kaphattak az érdeklődők. Ezek közül sajnos nem mindegyik felelt meg a bankok elvárásainak, így önhibájukon kívül sokan nehéz helyzetbe kerülhettek.
Július 1-től egy sor olyan pénzügyi családtámogatási lehetőség élesedett, amely segítheti a gyermeket vállalók saját tulajdonú otthonhoz jutását. Az egyes támogatási lehetőségek kombinálásával ráadásul az elérhető pénzügyi előny jelentősen növelhető, ám az nehézséget jelenthet, hogy nem minden bank indult el azonnal az összes termékkel.
Az igénylésekről a bankok saját, szigorúan titkos hitelbírálatuk alapján döntenek, így előfordulhat, hogy olyan sem kapja meg a kölcsönt, aki biztosan számított rá.
Eldőlt, kik lesznek az EU legfontosabb szerveinek vezetői; elkezdődött a babaváró támogatás igénylése; eggyel több új stadion van az országban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Egy jogszabály alapján nem fogadta el az OTP a babaváróhitel-kérelmeknél az adóigazolványt helyettesítő igazolásokat. A kormány a babaváró rendeletbe szó szerint azt írta, az adóazonosító jelet adóigazolvánnyal kell igazolni.
Egy banki gyakorlat jogszerűségét cáfolta az adóhatóság.
Három nap alatt 5500 alkalommal kezdeményeztek a "családvédelmi akcióterv" elemeihez kapcsolódó ügyintézést a kormányablakokban, a babaváró hitel a legnépszerűbb.
A Babaváró támogatás kivételes lehetőség, hiszen elég egyetlen gyermeknek megszületnie július 1. után ahhoz, hogy kamatmentes legyen a teljes futamidő alatt. Ráadásul a második gyermek megszületését követően elengedik a fennálló tőketartozás 30 százalékát, a harmadiknál pedig a teljes még fennálló összeget. Ennek ellenére vannak olyan helyzetek, amikor a Babaváró hitellel drágábban jövünk ki végül, ugyanis néhány támogatás a Babaváró esetében nem használható fel.
Izguljon együtt kollégánk családjával, hogy vajon megkapják-e a babaváró hitelt.
Július 1-étől lehet babaváró hitelt igényelni, bár ahhoz előbb be kell szerezni a TB-igazolást.
A kormány azt szeretné, hogy a lehető legtöbben hozzáférjenek a babaváró hitelhez. Azt nem szeretnék, hogy az emberek adósságcsapdába kerüljenek. Novák Katalin szerint erre jó az adósságfék: legfeljebb a fizetések fele mehet el hiteltörlesztésre.