A tárgyalása szünetében szült gyereket a pásztói csecsemőgyilkossággal vádolt nő
Az asszonyt a bűnismétlés veszélyére hivatkozva még a kórházban letartóztatták.
Az asszonyt a bűnismétlés veszélyére hivatkozva még a kórházban letartóztatták.
hvg.hu
Négy év két hónap börtönbüntetésre ítélt a Budaörsi Járásbíróság első fokon egy százhalombattai közös képviselőt. A társa két év felfüggesztett szabadságvesztést kapott.
MTI
Először indul per nagy szállodaláncok ellen amiatt, hogy megengedik, sőt ösztönzik a pénzért vásárolható szexuális szolgáltatásokat. Ráadásul sokszor fiatalkorúak a szexkereskedelem áldozatai.
Lengyel Miklós
Azért indítottak ellene eljárást, mert kimaradt a vagyonnyilatkozatából egy fontos részlet.
MTI
A két férfit az M1-es autópályán fogták el. A Fővárosi Törvényszék most rendelte el az átadásukat.
MTI
MTI
hvg.hu
A volt hollywoodi filmproducer 47 millió dollárról szóló megállapodást kötött amerikai médiumok jelentése szerint.
MTI
Előtte Áder János köztársasági elnök fizetésemelését megszavazta a Ház. Baki történhetett.
Tóth Richárd
Elfogadta a bíróság kedden az ügyészség indítványát: bűnügyi felügyelet vár a Kun-Mediátor Kft. egykori vezetőjére.
hvg.hu
Gránitszilárdságú.
Tóth Richárd
Egy esetben sem volt bizonyítható a játékosok bűnössége.
MTI
Sallai Róbert Benedek az összefogás miatt dulakodott.
hvg.hu
A gyerekek pálcikákra ragasztott szívecskéket is vittek magukkal.
hvg.hu
Szerdára eltűnt a bíróság honlapjáról az az elnököt búcsúztató levél, amelyben bírósági vezetők hálálkodtak Handó Tündének az eddigi munkásságáért.
hvg.hu
Tovább gyűrűzik a Handó Tünde búcsúztatására írt levél keltette botrány. A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) a honlapján tette közzé, hogy elhatárolódnak a levéltől.
hvg.hu
Két éve verte meg a polgármester és három rokona a falu kocsmárosát, most született ítélet az ügyben.
hvg.hu
Akár húsz év börtönbüntetésre is ítélhetik azt a három tizenéves orosz lányt, akik előre megfontolt szándékkal meggyilkolták az őket éveken át fizikailag és lelkileg zaklató apjukat. Az orosz társadalmat mélyen megosztó ügy rávilágít, hogy a törvények nem védik a családon belüli erőszak áldozatait.
A nő sokszor meg is verte gyerekeit, a védőoltásokat pedig nem adatta be nekik.
hvg.hu
A bíróságok átalakítása az államot védi a nép ellen.
Vadász Viktor, a Fővárosi Törvényszék büntetőbírája azt mondta, amikor elolvasta a levelet, elszégyellte magát magyar és európai bíróként is.
hvg.hu
Több lengyelországi városban tüntettek vasárnap délután jogászok, művészek, ellenzéki politikusok és polgári aktivisták csoportjai a lengyel igazságügyi reform ellen.
MTI