Megbüntették Ottót és Lászlót, a két zsaroló jósnőt
Átokkal fenyegetett egy családot.
De ez még csak a nulladik fok. A nyomozók is megtalálták a "svédországi magyar nő" nyilvános bűnügyi adatait.
hvg.hu
A Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte a jogszabály visszamenőleges hatályú megsemmisítését.
hvg.hu
A férfi egy zenekari próbán ütötte meg az iskola egyik tanárnőjét, aki felháborodásában visszaütött. Az igazgató szerint viszont a tanárnő volt az, aki először rátámadt.
hvg.hu
Az is kötelező a bíróra, ami nem az?
Az unió intézményei elleni kémkedéssel és az unió kárára elkövetett költségvetési csalással vádolt Kovács Béla tárgyalása hétfőn elmaradt, mivel a korábban jobbikos, most független EP-képviselő halaszthatatlan dolgára hivatkozva nem ment el a tárgyalásra.
hvg.hu
A lengyel kormány kihasználta, hogy az Európai Unió csak egy dologba kötött bele. Ebben most engedményt tett. De a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegető veszély ezzel egyáltalán nem hárult el.
Négy külföldi kerékpáros turistát öltek meg a nyáron Tádzsikisztánban, a gyilkosokat most ítélték el.
MTI
MTI
hvg.hu
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték elsőfokon a csődbe ment Szeviép építőipari vállalat volt vezetőit. Ez az az ügy, amelyet mindkét oldal máshogy ítél meg: a Fidesz ezt Botka Lászlóhoz köti, az MSZP viszont a fideszes szálakra mutogat.
hvg.hu
A bíróság szerint a szervezet úgy írt ki pályázatot, hogy annak csak egyetlen gyártó termékei felelhettek meg.
hvg.hu
A Liu nevű írónőt az elmúlt hónapban ítélte börtönbüntetésre Anhui tartomány bírósága "obszcén anyag" alkotása és eladása miatt.
MTI
Jogellenesnek tartja a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke is az Országos Bírói Tanács október küldöttértekezletén elfogadott döntéseket. Baka András szerint a határozatok a jogállamiság alapintézményének további erodálásához vezetnek.
hvg.hu
Az ítéletet a múltkorihoz azzal indokolták, hogy nem volt megállapítható bűncselekmény, mivel nem minden ponton egyértelmű az új jogszabály.
hvg.hu
Most két szabálysértési ügyben indult ellen eljárás, ügyvédje szerint az egyik ismét az utcán éléssel kapcsolatos.
hvg.hu
Ugyan elismeri, hogy hibázott, 16 tárgyalás során nem tett eddig vallomást.
hvg.hu
Jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék a budapesti Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának indítványát, amelyben enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyeletet és óvadék megállapítását kérte.
MTI
A férfit gyorsított eljárásban felfüggesztett börtönre ítélték.
MTI
MTI
hvg.hu
Hiába az energiahatékonysági címke, nem lehetnek a vevők biztosak abban, hogy tényleg kevés energiát fogyasztó porszívót vesznek.
hvg.hu
A férfi a vád szerint rendszeresen szexuálisan bántalmazta az intézmény több fiatal lakóját.
hvg.hu
Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék azt a határozatot, amellyel a józsefvárosi önkormányzat júliusban be akarta záratni az Aurórát - adták hírül a klub Facebook-oldalán.
hvg.hu