Kislányoknak mutogatta magát egy fiatal férfi, de hiába menekült, elfogták
A rendőrök hamar megtalálták, mert az egyik lány videóra vette az autót, amivel elhajtott.
A rendőrök hamar megtalálták, mert az egyik lány videóra vette az autót, amivel elhajtott.
hvg.hu
Ártatlannak vallotta magát a tárgyalásán a férfi, akit jómódú romák elleni gyilkosságok tervezésével vádolnak.
hvg.hu
A bírósági honlapra kikerült videóban szabályosan hűségesküt fogad Handó Tündének frissen kinevezett jobbkeze. A propagandának beillő felvételen a bíró nem kertel, elmeséli, mikor köteleződött el végleg az OBH elnökének.
Egyszer már elítélte a háromgyermekes férfit a bíróság, akkor próbaidőre bocsátották. Most az ügyészség már büntetés letöltését kérte a bíróságtól.
hvg.hu
Harmadik perét nyerte jogerősen a jogvédő szervezet a kormánypárttal szemben.
hvg.hu
A tanszékvezető egyetemi tanár, jogász Hack Péter úgy látja: a bírói függetlensége elvesztése azzal járhat, hogy a magyar bíróságok ítéleteit nem fogadják el a nemzetközi fórumokon.
hvg.hu
Az LMP korábbi társelnöke szerint lehet egymással szórakozni, de ha bűncselekménnyel vádolják egymást párton belül, az már furcsa dolog. Szél azt ígérte: a tárgyalóteremben újra találkoznak Sallaival.
hvg.hu
A Kézizálog Zrt. tulajdonosa a trombitarézből készült tömböket otthonában öntötte. Bíró Péter szerint a cégcsoport vagyonából kielégíthették volna a károsult bankokat és magánszemélyeket, de érdekes módon a kárigények három év alatt töredékére apadtak.
hvg.hu
A nyomozók szerint a tűz egy hibás villanyvezeték miatt keletkezett, emiatt a polgári védelem parancsnokainak, helyi képviselőknek, a polgármesteri hivatal alkalmazottjának, és az áramszolgáltató munkatársainak is bíróság elé kell állniuk.
MTI
MTI
hvg.hu
Az asszony majdnem 800 ezer forintot szedett be a gondozottaktól, le is nyúlta.
hvg.hu
Csak itt 50 ezer autót érint a dízelbotrány.
hvg.hu
A rektort három éve a szombathelyi főiskola kancellárja jelentette fel, mert a piaci árnál jóval olcsóbban és pályáztatás nélkül adta bérbe a klubot. A volt rektor nem ismerte el a bűnösségét.
hvg.hu
Egyre nehezebb pereskedni Magyarországon; szakmai pontatlanságokra vagy formai hibára való hivatkozással a bíróságok számolatlanul dobják vissza még a legtapasztaltabb ügyvédek keresetleveleit is. A szigor előreláthatóan az alternatív vitarendezési formák felé tereli majd a vitázó feleket.
hvg.hu
Felelős még nincs.
hvg.hu
Börtönbüntetésre ítélte kedden Bill Cosby amerikai komikust egy pennsylvaniai bíróság szexuális bűncselekmény miatt. Legalább három, legfeljebb tíz évet kell börtönben töltenie.
MTI
A férfi a tavalyi Pécsi Egyetemi Napokon úgy meglökött egy fiatalt, hogy a földhöz csapódva nyílt koponyatörést szenvedett. A nem jogerős ítélet – két év börtönbüntetés – végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették.
hvg.hu
Az ágyhoz kötött idős asszonyt nem ápolta, nem etette, nem is cserélte ki ágyneműjét az alkoholista férfi, sebeit sem gondozta, az asszony végül kórházba került, ahol rövidesen meghalt.
MTI
MTI
hvg.hu
Korlátlan italfogyasztással hirdet bulit bíráknak és igazságügyi alkalmazottaknak a Fővárosi Törvényszék elnöke. Az október közepén a Pesti Központi Kerületi Bíróság udvarára tervezett buli alighanem összefügg azzal, hogy a tavasszal Handó Tünde által megbízott Polgárné Vida Juditnak a kinevezéséhez meg kellene nyerni a bírák többségének támogatását.
hvg.hu
Elítélte a debreceni bíróság azt a férfit, aki egy nővel akarata ellenére közösült a debreceni Nagyerdőben, majd az eset után meggyilkolta. Később ismeretlen járókelőkre is rátámadt.
hvg.hu
A Kúria szerint belefér a véleményszabadságba, ha egy politikus arról beszél, offshore cégekbe viszik ki a közpénzt.
hvg.hu