Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
De most egy kis csúszással jelent meg a rendelet, és csak jövő szombattól hatályos.
A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök rendelete, amely a korábbi árstopokhoz hasonlóan a mostani árréskorlátozásról is kötelezővé teszi a tájékoztatást a boltokban.
A hipermarket, nagy méretű szupermarket, szupermarket, diszkont és a diszkont területi minimumánál kisebb, de bruttó 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletet üzemeltető kereskedőnek az üzlet vásárlók által használható összes bejáratánál, az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 297×420 milliméter nagyságú (A3 méret) méretben, jól látható információs táblán kell közölnie az érintett árucikkek listáját, közvetlenül a termék mellett – egyedi árkiírás alkalmazása esetén az egyedi árkiírás mellett –, jól látható helyen, legalább 80×50 milliméter nagyságú méretben pedig egy figyelemfelhívó címkét kell elhelyezni.
A 200 négyzetméternél kisebb üzletekben ugyanez a szabály, de mivel általában csak egy bejáratuk van, ott kell kitenni a táblát. A termékek mellé szánt felirat ezeknél nem szükséges.
Az a kereskedő, aki kizárólag csomagküldő kereskedelmet folytat, vagy van internetes honlapja, annak felületén szintén jól látható méretben köteles közzétenni a tájékoztatót, valamint az egyes termékek ára mellett a figyelemfelhívást.
Mivel ez az előírás most nem az alaprendelettel egy időben jelent meg, csak jövő szombattól, március 29-étől hatályos.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.