Orbán és Nagy a reptér megvásárlásáról: Gyurcsány elherdálta, a Fidesz visszaszerezte
Az érvek között Gyurcsányon kívül előkerült még a háború és a béke, és természetesen a szuverenitás is.
Az érvek között Gyurcsányon kívül előkerült még a háború és a béke, és természetesen a szuverenitás is.
hvg.hu
A ferihegyi reptér állami kézbe kerülése alkalmából tesszük közzé ismét néhány hónappal ezelőtt, 2024. január 18-án megjelent cikkünket az ügylet akkor ismert hátteréről. Azt írtuk, hogy a kormány annyira meg akarja szerezni a budapesti repülőteret, hogy szavazatelsőbbségi és egyéb különleges jogokat is kész volt átengedni azoknak a befektetőtársaknak, akik hozzásegítik ehhez, és ha eljutnak a szerződésig, Orbán Viktor barátai újabb üzletekhez jutnak.
Több mint egyéves intenzív tárgyalássorozatot követően 2024. június 6-án aláírták a Budapest Airport Zrt. adásvételi szerződését – jelentette be az Nemzetgazdasági Minisztérium. Az is kiderült, hogy a vételár 3,1 milliárd euró volt, és ezen felül a korábbi tulajdonosok 1,44 milliárd eurós hiteltartozását is átvállalták.
Közel jár a repülőtér ahhoz, hogy eltüntesse a Covid alatt felgyülemlett veszteségét.
hvg.hu
2023-ban 14,6 millió utas fordult meg a repülőtéren, amelyet a közeljövőben visszavásárolhat a kormány.
hvg.hu
Január végén a kormány közel 300 milliárd forintot tolt bele a Corvinus Befektetési Zrt.-be. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a pénz nem a ferihegyi reptérre kell.
hvg.hu
Valószínűleg jól fog tippelni.
hvg.hu
Legalább két hét, de akár egy hónap is lehet a miniszterelnök által emlegetett „napokon belül”.
hvg.hu
A miniszterelnök nagyon közeli dátumot mondott a repülőtér visszavásárlása apropóján, holott volt már céldátum a tavaly év vége is.
hvg.hu
Azért valószínűleg vannak, akik nem értenek egyet ezzel a megállapítással.
hvg.hu
A miniszter szerint gyorsan halad a Budapest Airport megvásárlása, és nagyon közel van a lezárás.
hvg.hu
Számos járatot törtöltek.
hvg.hu
Egyelőre nem tudni, ez hány járatot érint Magyarországon.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Európai Beruházási Bank (EBB) volt alelnöke tagadta a vádakat.
hvg.hu
Az ír fapados légitársaság 66-ra bővíti úticél-pontjai számát, egyben a magyar kormány kikezdése mellett is a hazai piac legnagyobb játékosa kíván lenni. Idén jelenős befektetések nyomán lehagyhatja a Wizz Airt, egyben a hazai piac vezetői pozícióját is tovább erősítheti.
Továbbra sem tudnak megállapodni a dolgozók és a cég a fizetésekről.
hvg.hu
A vártnál hamarabb lezárulhat a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport megvásárlása. Az állam a társaság 80 százalékát venné meg, feltehetően 774 milliárd forintot fizetne érte, de csak átmenetileg lenne ekkora a tulajdonrésze.
hvg.hu
A magyar állam felvásárlási tervei mellett is fejleszt az egyelőre német és kanadai kézben lévő Budapest Airport.
HVG
A Budapest Airport egyik fő célja, hogy újraindítsa az észak-amerikai közvetlen járatokat.
hvg.hu
A budapesti repteret visszavásárolni tervező kormány külföldi befektetőkre szorul, mivel magyar államnak nemhogy elkölthető milliárdjai nincsenek, hanem éppen a hiányokat kellene tömködnie.
Fülöp István