100 köbméter szemetet hagytak maguk után a bulizók
Pár óra alatt végeztek a takarítással.
Illetve a 4-es villamos, az 5-ös, a 7-es, a 8E, és a 9-es busz. Rövidítve jár viszont a 914-es, 914A, és a 950-es éjszakai járat. A kisföldalatti csak éjjel 1-ig közlekedik.
Z. B.
Idén szilveszterkor és az új év első napján – szokás szerint – csúcsforgalom várható a fővárosi taxizásban. A Taxify tavalyhoz képest idén kétszer több, 16 ezer fuvarra készül. Az utazásszervező cég informatikusai elkészítették Budapest és az agglomeráció első taxis hőtérképét, amely mutatja a legfrekventáltabb pontokat.
hvg.hu
A vendégéjszakák száma el fogja érni a 31 milliót 2018-ban, ezzel minden idők legjobb évét könyvelhetjük el majd a turizmusban az év végén – hangsúlyozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója pénteken a turizmus idei eredményeiről tartott sajtótájékoztatón.
hvg.hu
Budapesten kettő előválasztást is tartanak, a cél, hogy egy kihívója legyen Tarlós Istvánnak. Az egyik januárban, a másik júniusban lesz.
Tóth Richárd
Hivatalosan letett a kormány az olimpiáról, azonban a döntések és elkülönített források alapján éppen olyan sportlétesítményekkel gazdagodna Budapest, amelyeknek köszönhetően később könnyebb lenne olimpiát rendezni.
hvg.hu
Kérik, hogy csökkentsék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatát, az autózás helyett használják a tömegközlekedést. Ha a helyzet tovább romlik, a gépjárműhasználatot is korlátozzák. Gyermekek, időskorúak, krónikus betegek számára rövid ideig is veszélyes lehet a szabadban tartózkodás.
MTI
MTI
hvg.hu
Bemutatták, milyen tervek érkeztek az atlétikai vb-re épülő stadion környékének pályázatára.
MTI
MTI
hvg.hu
2020-ra talán már állni fog az új teniszstadionunk.
hvg.hu
Az ingatlant egyik oldalról erdő, másik oldalról lakóházak határolják, 2015-ben került magántulajdonba, úgyhogy az önkormányzat szerint tulajdonosa ezt megteheti.
hvg.hu
Eddig nem részletezett körülmények között elgázolt valakit a 3-as metró a Klinikák állomásnál kedd délután 6 óra előtt.
hvg.hu
Nem az VIII. kerület az egyetlen a fővárosban, ahol megadóztatják az Airbnb-t. Összeszedtük, melyek azok az önkormányzatok, amelyek sarcolnak.
Balla Györgyi
Online applikációban és telefonon is lehet majd tőlük rendelni, nagy terveik vannak.
MTI
Nálunk forgatja a Witcher című Netflix-sorozatot.
hvg.hu
Egész nap kitartóan havazik a fővárosban, már a szánkózók is megjelentek.
hvg.hu
Willy Caballero kissé el volt tájolva.
hvg.hu
A Fáma két éven át működött az Attila úton, a tulajdonosok szerint új utat keresnek és újranyitnak.
hvg.hu
A versenyre csak az egyes számok aktuális világ- és olimpiai bajnokait, világcsúcstartóit és világranglista-vezetőit hívják meg.
MTI
MTI
hvg.hu