Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kormány több ezer eurós képzési támogatást ad az amerikai cégnek.
Budapestre telepíti globális pénzügyi szolgáltató központját az International Flavours & Fragrances (IFF) – közölte az amerikai vállalat beruházását bejelentő sajtótájékoztatón a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. Szijjártó Péter bejelentette, hogy az íz- és illatanyagok gyártásában piacvezető IFF személyenként 4 ezer eurós képzési támogatást kaphat a beruházásához.
A New York-i székhelyű vállalat teljes pénzügyi koordinációját ellátó budapesti központ várhatóan több mint 100 munkavállalót foglalkoztat – tette hozzá. Megjegyezte egyúttal, hogy Magyarország ismét erős nemzetközi versenyben nyerte el a beruházást, hiszen az IFF világszerte több mint 37 országban van jelen. A miniszter többek között a folyamatos gazdasági növekedésnek és a jelentős adócsökkentéseknek tulajdonítja, hogy Magyarország világszinten is a legvonzóbb befektetési lehetőségek egyike, Budapest pedig a nemzetközi szolgáltató központok népszerű célpontja. Utóbbiak a képzett munkaerő foglalkoztatásával és magas hozzáadott értékek előállításával hozzájárulnak a termelésközpontú gazdaság átalakításához – közölte.
Rich O'Leary, az IFF pénzügyi vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón közölte, hogy a vállalat hosszú távra tervez Magyarországon, hiszen Budapesten költséghatékony és üzletbarát környezetet talált. A befektetés során figyelembe vették a fejlett infrastruktúrát és a jól képzett munkaerőt is.
A tervezett munkavállalói létszámot várhatóan az év végére érik el, a körülbelül 50 fővel működő magyarországi központ még ebben a hónapban elkezdi az új jelentkezők keresését – tette hozzá.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.