331 ezres átlagfizetést mért a KSH
Több mint 12 százalékkal nőttek az átlagkeresetek egy év alatt.
Több mint 12 százalékkal nőttek az átlagkeresetek egy év alatt.
Megmutatnák a fiataloknak a postán lévő értékeket, például egyre több szolgáltatást már a neten is elérhetővé szeretnének tenni.
A nőkre viszont épp az ellenkezője igaz. Még Magyarországon is tapasztalható, hogy a nők bérhátrányba kerülnek, ha gyerek mellett kezdenek dolgozni.
A Bati-Rénov francia vállalat 15 éven át Romániában gyártott nyílászáró szerkezeteket. Igaz, a munka egy része zajlott csak Délkelet-Európában, a végső összeszerelést Franciaországban végezték. De most az összes tevékenység visszatért a nyugat-franciaországi Charente-Maritime megye Varaize nevű községébe.
„Büszke vagyok a munkakörnyezetre és a fizetésekre is”, állítja az Amazon-vezér.
A bruttó átlagkereset 306 ezer forint a KSH friss adatai szerint, az átlagos nettó kereset pedig 203 ezer forint fölött van.
Majd ezer szakszervezet működik az országban, ám a munkavállalók alig 10 százaléka szakszervezeti tag, még ennél is kevesebb a versenyszférában, ahol pedig jóval nagyobb a kiszolgáltatottság. Az utóbbi két év béremelései például sok helyen elolvadtak, ezzel sem a kormány, sem az érdekvédők nem kezdenek semmit.
Nem csoda, hogy összeszerelő üzem marad Magyarország, alig vannak helyek Európában, ahol olcsóbb lenne a munkaerő, mint itt.
Az átlagos infláció ez elmúlt 16 évben összesen 81 százalék volt, aminél lényegesen jobban nőtt az átlagos bér: 204 százalékkal. Az Alapblog beszédes infografikája szerint tehát jobban élünk, mint 16 éve. Legfeljebb nem úgy érezzük.
A havi bruttó átlagkereset 310 800 forint volt januárban.
A cégek már nemcsak jó fizetéssel, hanem számtalan extra szolgáltatással igyekeznek magukhoz csábítani a megfelelő munkaerőt. A jelentkezők pedig a hazai munkaerőhiány miatt válogathatnak a jobbnál jobb ajánlatok közül.
A Pénzcentrum a KSH friss adatai alapján azt az öt szakmát, területet vizsgálta meg, ahol arányaiban a leggyorsabban növekedtek a bruttó bérek 2017-ben. Van benne néhány furcsaság.
Jelentősen többet kell bérezésre áldozni, de még mindig nem kerül annyiba a magyar munkaerő, mint Szlovákiában, Csehországban vagy Lengyelországban. Számos cégnél a kötelező béremelést a cafeteria visszavágásával oldják meg, melyen megint csak az állam nyer.
A most közzétett hivatalos becslés szerint a román GDP 2017-ben hét százalékkal nőtt (a magyar néggyel). Ezzel szomszédunk a kontinens legjobbjai közé tartozik, már ami a statisztika szerint kimutatott bővülést illeti. De azért vannak szkeptikus hangok.
A klasszikusan jól fizető szakmában megint felfelé ugrottak a bérek.
Bele kell nyugodnunk abba, hogy a legalacsonyabb fizetésűek között ragadunk az EU-ban? Így alakultak a bérek 2010 óta Magyarországon.
Robbanásig feszült a helyzet a közszférában, ahol több százezer dolgozó tíz éve nem kapott béremelést.
Az elmúlt huszonöt évben csak egyszer nőttek nagyobbat a reálkeresetek a KSH szerint, mint 2017-ben. A magyarok nettó átlagkeresete 197 500 forint volt tavaly.
Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy hétvégi interjúban. Mire lesz ez elég, ha összevetjük a hazai fizetéseket a németországiakkal?
Több mint bruttó százezer forinttal kevesebbet keres egy Aldi-pénztárosnál egy egyetemet végzett, PhD-vel rendelkező kezdő közalkalmazott.