Elmarasztalta a bíróság Márki-Zayt, mert azt mondta, életveszélyes a helyi kórház
Hódmezővásárhely polgármestere még a választási kampányban fogalmazott úgy, hogy aki bemegy az intézménybe, az életét kockáztatja.
Hódmezővásárhely polgármestere még a választási kampányban fogalmazott úgy, hogy aki bemegy az intézménybe, az életét kockáztatja.
A Pécsi Törvényszék bírói közül többen fontolgatják a lemondásukat – értesült a hvg.hu. Az ok a hatalmas csalódás és a bírósági rendszerrel szembeni totális bizalomvesztés.
A Szegedi Törvényszék szerint Márki-Zay megsértette a jó hírnevét két illetőnek azzal, hogy azt mondta, áron alul adtak el, illetve vettek meg önkormányzati tulajdonú lakásokat, ezért kell ennyi pénzt fizetnie.
A férfi nem jelent meg az ítélethirdetésen.
A brit parlament akár dönthet úgy is, hogy visszavonja a kilépési szándékot – mondta ki a bíróság.
A jogalkotási törvény november végi módosítását küldte vissza megfontolásra az államfő, de nem annak a bírók függetlenségével kapcsolatos része miatt.
A hatóságok szerint nem bizonyítható, hogy valóban tudott egyik paptársa tetteiről, így megszüntették a házi őrizetét.
Azt mondta, bombát helyezett el, emiatt 3700 embert küldtek ki az áruházból.
Pályázat nélkül léphetett előre, és lett a Székesfehérvári Törvényszék bírája Gulyás Géza, a Miniszterelnökséget vezető miniszter testvére – írja az e heti HVG.
A hétvégén pedig egész napos házkutatást tartottak mindhárom gyerekének otthonában. Sz. Gáborné ügyvédje arra vár, hallgassák ki Kósa Lajost tanúként.
Személyi szabadságának, valamint az egészséghez fűződő jogának megsértése miatt.
A 69 éves férfi 49 évesnek akarta nyilváníttatni magát, hogy ne diszkriminálják a Tinderen és az álláskereséskor.
Takács Bence havi egymillió forintért külsős tanácsadója a Fővárosi Törvényszéknek.
De ez még csak a nulladik fok. A nyomozók is megtalálták a "svédországi magyar nő" nyilvános bűnügyi adatait.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte a jogszabály visszamenőleges hatályú megsemmisítését.
A férfi egy zenekari próbán ütötte meg az iskola egyik tanárnőjét, aki felháborodásában visszaütött. Az igazgató szerint viszont a tanárnő volt az, aki először rátámadt.
Az is kötelező a bíróra, ami nem az?
Az unió intézményei elleni kémkedéssel és az unió kárára elkövetett költségvetési csalással vádolt Kovács Béla tárgyalása hétfőn elmaradt, mivel a korábban jobbikos, most független EP-képviselő halaszthatatlan dolgára hivatkozva nem ment el a tárgyalásra.
A lengyel kormány kihasználta, hogy az Európai Unió csak egy dologba kötött bele. Ebben most engedményt tett. De a lengyel igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegető veszély ezzel egyáltalán nem hárult el.