Czeglédy Csaba a bírósággal szemben nyújtott be keresetet

Személyi szabadságának, valamint az egészséghez fűződő jogának megsértése miatt.

  • MTI MTI
Czeglédy Csaba a bírósággal szemben nyújtott be keresetet

Keresetet nyújtott be Czeglédy Csaba a Szegedi Törvényszékkel szemben személyi szabadságának, valamint az egészséghez fűződő jogának megsértése miatt – jelentették be hétfőn Kecskeméten, a helyi törvényszék új szóvivőjének bemutatásakor.

A szóvivő azt mondta, Czeglédy Csaba jogászt és politikust, volt szombathelyi egyéni választókerületi képviselőt és 21 társát bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint gazdasági csalással vádolják, és bár a nyomozás már lezárult, de a Csongrád Megyei Főügyészség még nem emelt vádat az ügyben.

Czeglédy Csaba a maga részéről a benyújtott keresetében a büntetőeljárásban történt mulasztások, illetve késedelmes ügyintézések megállapítását kéri. Egyrészt azt kifogásolja, hogy a fellebbezést 18 nap késedelemmel terjesztette fel az elsőfokú bíróság a másodfokúhoz, holott az eljárási törvény haladéktalan kötelezettséget ró rá. Sérelmezi azt is, hogy óvadék iránti kérelméről előzetes letartóztatása miatt nem döntött külön az elsőfokú bíróság.

A Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a per lefolytatására. Az alperes Szegedi Törvényszékkel szemben a felperes, Czeglédy Csaba csak megállapítást kért, tehát elégtételt, sérelemdíjat nem, de keresetét a perfelvételi tárgyalás lezárásig bármikor kiterjesztheti erre is.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.