#bűnöző

Hogyan kezdi újra valaki az életét 30 év börtön után?
 

Hogyan kezdi újra valaki az életét 30 év börtön után?

„A történetem alapvetően arról szól, hogy Isten tud kutyából szalonnát csinálni” - vallja Boros Lajos, akinek első kézből vannak információi arról, hová vezetnek a sorozatos bűncselekmények, de arról is, hogy – ahogy ő fogalmaz – mit tud tenni isten a bűnbe esett emberrel. Kisebb-nagyobb megszakításokkal összesen harminc évig ült börtönben, ma a Baptista Egyház börtönmissziójának vezetője, saját lakásában él feleségével és hároméves kisfiával.

Czeglédi Fanni Czeglédi Fanni













Elkapták az ország egyik legkeresettebb bűnözőjét
 

Elkapták az ország egyik legkeresettebb bűnözőjét

Egy marihuánaültetvényre csaptak le a rendőrök a Bács-Kiskun megyei Csávolyon, és először azt hitték, hogy egy 36 éves román férfit fogtak el ott. A nyomozás közben derült ki, hogy egy évek óta bujkáló veszélyes bűnözőt kaptak el. A 43 éves férfit a bíróság korábban 13 év börtönre ítélte, mert társaival megpróbált kirabolni egy pénzszállító autót Budapesten – tudta meg az RTL Híradó.

hvg.hu hvg.hu