Tömegek kérték: itt az első zöld rendszámozható Bentley luxusterepjáró
A Bentley gigantikus SUV modellje megkapta a VW konszern fejlett plugin hibrid rendszerét.
A Bentley gigantikus SUV modellje megkapta a VW konszern fejlett plugin hibrid rendszerét.
A Cupra immár nemcsak egy sportos felszereltségi és motorizáltsági szintet jelöl, hanem új márkaként tör be a piacra.
Megújult a Ford nagy SUV-modellje, ami mostantól egy új biturbó dízel erőforrással is kapható.
A nem éppen veszélytelen produkciót egy szöges gumis Levantéval adták elő, mutatjuk.
A kínai tulajdonban lévő svéd márka eddig még sosem készített ilyen erőforrást.
Az egyelőre meglehetősen titokzatos újdonság hivatalos bejelentésére már nem kell sokat várnunk.
Megnéztük, hogyan viszonyul egymáshoz egy elsőgenerációs X5-ös és egy vadonatúj X3-as. Elővettük a mérőszalagot, mindkét autóban alapos üléspróbát tettünk és a nagy hóesésben jókat autóztunk velük.
A kiváló ár/érték arányú járgánynak ezt a példányát sikerült úgy provokálni, hogy ijesztő módon felboruljon.
Megérkezett a jó áron hatalmas belteret kínáló cseh SUV minden földi jóval ellátott új verziója.
Megérkezett a nemrégiben leleplezett G-osztály legerősebb AMG-kivitele, mely közel 600 lóerős lett.
A bajor márka alig négy év után teljesen újra cserélte kupésított középkategóriás divatterepjáróját.
Skizofrén egy autó ez a svéd divatterepjáró. Ha kell, teljesen hangtalanul és kristálytisztán halad, ha pedig megtiporjuk a gázpedált, akkor beleprésel az ülésbe és nyakizmokat szaggat. És mindvégig elhiteti velünk, hogy éppen egy skandináv nappaliban ejtőzünk.
Az Audinál a jelek szerint már javában zajlik az idén érkező Q8 sportos változatának a tesztelése.
Életciklusa végéhez közelít a bajor márka népszerű divatterepjárója, mely a generációváltás előtt gyorsan átesett még egy erősítő kúrán.
Ezzel a divatterepjáróval 2 év alatt lényegében kétszer megkerülték a Földet, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy ez idő alatt mennyire használódott el a technika. Teszten a Range Rover alaposan bejáratott kompakt prémium crossover modellje.
Az új divatterepjáró megkapja a nemrégiben kijött M5-ös szedán brutális erőforrását.
A VW konszernhez tartozó márka újdonsága egy kompakt crossover, ami elsőként Genfben lesz megtekinthető.