Az EU reméli, hogy Trump megváltoztatja a döntését, és nem hagyja ott a WHO-t
Von der Leyenék arra kérik Washingtont, vizsgálja felül kilépési szándékát az egészségügyi világszervezetből.
Von der Leyenék arra kérik Washingtont, vizsgálja felül kilépési szándékát az egészségügyi világszervezetből.
MTI
Azt is bejelentette az elnök, hogy az amerikai kormányzat felfüggeszti kínai állampolgárok beutazásának engedélyezését.
MTI
MTI
hvg.hu
A koronavírus-járvány újabb gócpontja Latin-Amerika, ahol túlterhelt egészségügyi intézmények mellett populista politikusok is nehezítik a sikeres védekezést. Jair Bolsonaro brazil elnök szinte másolja Donald Trump őrületeit, Mexikóban a drogkartellek osztanak segélyeket.
Nagy Gábor
Erőszakos magatartást dicsőít Donald Trump legutóbbi bejegyzése, melyet erre hivatkozva elrejtett a Twitter. Mindez azután történt, hogy az amerikai elnök rendelet kiadásával reagált korábbi, bizonyítékokkal szemben megfogalmazott állításának megbélyegzésére.
hvg.hu
Az amerikai elnök a szólásszabadság védelmére hivatkozott. A cenzúrázó platformoknak állami támogatást sem adnának.
MTI
Donald Trump amerikai elnök hamarosan aláír egy, a közösségi oldalakról szóló elnöki rendeletet, de azt egyelőre senki sem tudja, hogy mit tartalmaz.
hvg.hu
Ahogy arra számítani lehetett, Donald Trumpban heves érzelmeket váltott ki, hogy a Twitter félrevezető információnak nyilvánította egyik – bizonyítás nélkül tett – állítását.
hvg.hu
A demokrata politikus hétfőn fekete maszkban koszorúzott, az elnök ezt nem hagyta szó nélkül.
MTI
MTI
hvg.hu
Az AFL-CIO elnöke szerint az elmúlt négy évben Trump megmutatta igazi arcát, és olyan politikát folytatott, amely ártott a dolgozóknak.
MTI
Az Egyesült Államok elnöke szívesen és intenzíven használja – időnként nem bizonyított állításokat tartalmazó – véleményének világgá kürtölésére a Twittert. A mikroblog-szolgáltatás üzemeltetői pedig régóta küzdenek a rendszerben keringő álhírek ellen. Elkerülhetetlen volt, hogy ez a két dolog egyszer összeérjen. A Twitter lépett, Trump a szólásszabadság elfojtásáról beszél. Az elnök ellenlépést helyezett kilátásba.
hvg.hu
Az izraeli miniszterelnök hétfőn újra ígéretet tett arra, hogy a közelgő hónapokban megvalósítja Ciszjordánia egyes részeinek annexióját, az egyre erősödő nemzetközi bírálatok ellenére is.
MTI
A WHO a minap felfüggesztette a szer klinikai tesztjeit.
MTI
Donald Trump viszont nemrég azt közölte, ő megelőzésképpen szedi a szert.
MTI
Az Egyesült Államok után Brazíliában van még nagyon sok igazolt fertőzött.
MTI
A döntést azzal indokolja, hogy Oroszország nem tartotta tiszteletben az egyezményben foglaltakat.
MTI
MTI
hvg.hu
Michael Cohenre hároméves büntetést szabtak ki, de a tüdőproblémás férfit a járvány miatt előbb kiengedték. Messzire ugyanakkor nem juthat.
MTI
MTI
hvg.hu
Személyesen is találkozni akar a G7 csoport csúcsértekezletén az állam-, illetve kormányfőkkel Camp Davidben.
MTI
A New York Times publicistája, Ross Douthat elmagyarázza, miért nem mondható Trump Orbán legjobb amerikai tanítványának.
hvg360
Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt zárva marad az amerikai-kanadai határ, New York állam kormányzója pedig azt közölte, hogy engedélyezik a kis létszámú ünneplést a Hősök Napján.
MTI
Nem szenved önbizalomhiányban, és Donald Trump csodálatát is felvállalja Kanye West amerikai hiphopzenész és producer, aki jó érzékkel indított edzőcipőmárkájának köszönhetően vált milliárdossá.
Nagy Gábor