Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültség szintjét Budapesten a főpolgármester
Egyelőre a Buda-észak árvízvédelmi szakaszon volt indokolt a készültség erősítése, de csütörtök hajnalig további áradás várható.
Egyelőre a Buda-észak árvízvédelmi szakaszon volt indokolt a készültség erősítése, de csütörtök hajnalig további áradás várható.
hvg.hu
Budapest főtájépítésze a Facebookon közölte, a rendőrség időközben azonosította az elkövetőt, aki el is ismerte a tettét.
hvg.hu
A Duna felső szakaszán elkezdődött az árhullám tetőzése, a győri vízügyesek munkáját szolnoki kollégáik is segítik - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
hvg.hu
Melegedés jön, így ahol most ott a hótakaró, onnan le is fog olvadni pár napon belül.
MTI
Vasárnaptól tilos parkolni az alsó rakpartokon.
hvg.hu
Elképzelhető, hogy 2013 óta először a Duna vízállása elérheti a budapesti alsó rakpartot is.
MTI
Személyi sérülés sem történt.
MTI
A sok csapadék és az olvadó hó több folyót is érintő árhullámot indított el az országban.
hvg.hu
A nagy havazásokat és esőzéseket Németországban áradás követi, valószínűleg ennek tudható be, hogy a Duna magyarországi szakaszán is jelentősen megemelkedhet a vízszint.
hvg.hu
Magyarországi viszonylatban rendkívül nagy mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök a Dunán, egy hajóban – értesült a hvg.hu. Megkeresésünkre a rendőrség hivatalosan csak annyit erősített meg, hogy vizsgálják a Csepelen talált kábítószergyanús anyagot, ismeretlen tettes ellen nyomoznak.
Dezső András
A sokéves problémára szerintük még mindig nincs megoldás, miközben ez a folyó Magyarország egyik fő ivóvíz bázisa.
hvg.hu
A robbanóeszközre egy gátőr talált rá.
hvg.hu
A folyóba szivárgó vízben arzént és benzolt is találtak.
hvg.hu
Legutóbb tavaly augusztusban lehetett látni.
hvg.hu
A nő a Petőfi híd közelében esett bele a vízbe.
hvg.hu
Egy férfi próbált neki segíteni, végül a rendőrök emelték ki.
hvg.hu
Egy héttel eltűnése után találták meg a holttestét.
hvg.hu
Orosz dróntámadás érte vasárnap a Duna partján fekvő Reni kikötőjét, ami fontos szerepet játszik az ukrán gabonaexportban. Hétfőn pedig pont a gabonaegyezményről tárgyal egymással a török és az orosz elnök Szocsiban.
hvg.hu
Egy harmincöt év körüli férfi lehet az áldozat.
hvg.hu
Megváltoztak a körülmények, és újra fel kellene mérni a bő évtizede kitalált paksi bővítés hatásait. Erre figyelmeztet a Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi Tagozatának alelnöke. A szakember azt mondja, nem a bővítés ellen van, viszont ahhoz, hogy megóvjuk a Duna élővilágát, és megmaradjon az ellátásbiztonság is, a jelenleginél nyíltabban és sokkal átgondoltabban, szakterületeket átívelően kellene végrehajtani a bővítést, egyesével számba véve minden régi és új kockázatot. Ehhez a meglévő blokkok üzemidejének bővítése adhat jó apropót.