"Karanténba" rakja olasz edzőjét a Honvéd
A csapat edzője és másodedzője is kapcsolatba kerülhetett a koronavírus miatt lezárt olasz területeken élőkkel.
A csapat edzője és másodedzője is kapcsolatba kerülhetett a koronavírus miatt lezárt olasz területeken élőkkel.
Négy korábbi sportoló számolt be arról, mit élt át. Az egyikük állítja, korábban a sportminiszternek is jelezte, hogy mit tett vele az edzője, mégsem történt semmi.
Ernesto Valverdét Quique Setién váltja.
Herczeg András úgy fogalmazott, azzal szolgálja a klub javát, ha távozik.
A listán három név szerepel, állítólag Paulo Sousáé is köztük van. Közülük kerülhet ki Unai Emery utódja a csapat menedzseri posztján.
A Ferencváros korábbi trénere az APOEL-t irányította. Hamar kirúgták.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az új, kétes fogadtatású logóról is beszélt a DIGI Sport híradójában.
Gelencsér Máté edzői akkreditációval kíséri el az úszót Glasgow-ba.
Petrov Árpád az úszót méltatta közleményében.
48 órával lemondása után Diego Maradona bejelentette, hogy mégis marad az argentin élvonalbeli Gimnasia y Esgrima La Plata labdarúgócsapatának vezetőedzői posztján.
Megromlott a viszonya a tulajdonossal, akit kiküldött az öltözőből.
A tokiói olimpiára készülő Szilágyi Liliána felkészítését is az amerikai edző veszi át.
Mo Farah korábbi trénere, Alberto Salazar a doppingszabályok elleni vétség miatt négyéves eltiltást kapott.
Gyurta Dániel a két éve elhunyt edzőjének a szenvedélybetegségéről beszélt egy interjúban.
Összesen nyolcan buktak le, van köztük egyesületi elnök, edző és játékvezető is. Utóbbiak közül az egyik főállásban rendőr volt.
Rasszista megnyilvánulása után menesztették Luc Eymaelt, a tanzániai labdarúgó-bajnokságban szereplő Young Africans együttesének vezetőedzőjét.
Az elbocsátás kilenc edzőt érintett. A szövetség nem közölte, miért rúgta ki őket.
A szezon végéig biztosan Hansi Flick marad a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője.