Magyar Orvosi Kamara: Többszörös kérés ellenére sem történt egyeztetés az egészségügyi törvényről
A szabályozás október 6-i megszavazása óta a kamarának nem volt lehetősége megismerni a normaszöveget, így véleményezni sem tudta.
A szabályozás október 6-i megszavazása óta a kamarának nem volt lehetősége megismerni a normaszöveget, így véleményezni sem tudta.
hvg.hu
Ötven százalék az esélye, hogy kitart az egészségügyi rendszer – mondta a köztévén kedden este a miniszterelnök. Hetekig tarthat, amíg bármit érzékelünk majd a most bevezetett szigorítások járványra gyakorolt hatásából. Jó lenne tudni, hogy most pontosan mekkora a teher az egészségügyön, de a hatóságok titkolják az adatokat.
Bihari Ádám
Orbán Viktor azt mondta, a katonák most nem háborúban védik a hazát, hanem a járvány elleni védekezésbe segítenek be.
hvg.hu
Az ingyen utazáshoz munkáltatói igazolás kell az egészségügyi dolgozóknak. A védekezésben részt vevő hallgatóknak a felsőoktatási intézményüktől is kell ilyen dokumentum.
hvg.hu
Nagy Lajos szerint a kórházukból Győrbe átirányított orvosok már visszatértek.
H. A.
“Ha így mennek tovább a dolgok, akkor ötven százalék esélye van annak, hogy a kórházakban el tudjuk látni a betegeket. Nem lehetett tovább várni a döntéseket most kellett meghozni" - mondta a miniszterelnök az M1-en.
hvg.hu
A gépeket kezelni tudók egy részét Győrbe irányították át.
hvg.hu
A Dél-pesti Centrumkórház főorvosa szerint a szülőknek inkább magukért és a nagyszülőkért kell aggódni, mint a gyerekekért.
hvg.hu
Az orvosokra és ápolókra vonatkozó szabályok is változtak, már egy negatív gyorsteszt után újra munkába állhatnak.
hvg.hu
Két különböző érdek létezik, két egymással nem feltétlenül összeegyeztethető cél. Vélemény.
Hont András
Orbán Viktor a Facebookon jelentett be rendkívüli intézkedéseket.
hvg.hu
Orbán Viktor miniszterelnök és Rogán Antal miniszter vasárnap tárgyalt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, Parragh Lászlóval.
hvg.hu
Átalakítani tervezik a kórházi ellátást az országban. A döntés előtt érvénytelenített több tucat, a nyár végén, kora ősszel meghirdetett kórházigazgatói és gazdasági vezetői pályázatot a szaktárca az elmúlt napokban - értesült a Népszava.
hvg.hu
Az emberierőforrás-miniszter elrendelte, hogy keddtől minden halasztható műtétet fel kell függeszteni és az összes kórháznak fogadnia kell a koronavírusos betegeket. Emellett a kórházi ágyak 40 százalékát a fertőzöttek gyógyítására kell felhasználni vagy fenntartani.
hvg.hu
Mindezt szerinte csak azért nem láthatja a nyilvánosság, mert a sajtó nem juthat be az intézményekbe, a munkavállalókat pedig titoktartás köti.
Dezső András
A világhírű Edison hamar kiszállt az üzletből, és többen a szó szoros értelmében megégették magukat. Ez is hozzátartozik a röntgensugárzás kezdeti történetéhez.
Orvosokat kérdeztünk Orbán Viktor pénteken említett számairól. Ha 32 ezer ember lesz egyszerre kórházban, akkor szerintük több vészforgatókönyv léphet életbe, de mindegyiknek számos áldozata lesz.
Bihari Ádám
A tulajdonviszonyok változása szóba került az idei háromnegyed évi gyorsjelentés tájékoztatóján is.
hvg.hu
Brutális mennyiségű új beteg érkezéséről és az őket egyre kisebb számban fogadó egészségügyi személyzetről beszéltek nekünk ápolók, orvosok, egészségügyi szakdolgozók. Van, aki már a családját félti az elégtelen védőfelszerelések miatt. Ha pedig a dolgozók is elkapják a vírust, akár hónapokat is várhatnak a táppénzük jó részére. Már ha egyáltalán megkapják.
Bihari Ádám
A kórházakban folyó küzdelmeket egyszerre mutatná be a közvélemény és a döntéshozás számára a Magyar Orvosi Kamara a honlapján.
hvg.hu