Több mint tízezer egészségügyi dolgozó lett koronavírusos Afrikában
A védőfelszerelések hiánya és a nem megfelelő járványügyi intézkedések állhatnak a fertőzések mögött.
A védőfelszerelések hiánya és a nem megfelelő járványügyi intézkedések állhatnak a fertőzések mögött.
MTI
Lakosságarányosan az EU negyedik legtöbb halálesete történik Magyarországon, az elhunytak szinte pontosan fele szív- és érrendszeri betegségbe halt bele - számolt az Eurostat.
hvg.hu
Klinikai és laboratóriumi vizsgálatok is folynak Magyarországon, hogy kiderítsék: milyen szerveket támadhat meg a vírus, és milyen hosszú távú hatásai lehetnek a fertőzésnek. Eközben a világon mind több, a betegségen már átesett ember számol be súlyos, hónapokig tartó mellékhatásokról, köztük akár agykárosodásról is.
Szűk három hónap alatt készíti el a magyar egészségügy lehetséges átalakítását megalapozó tanulmányt az a tanácsadócég, amelyik a szlovákiai egészségügyi reform megalapozásán is dolgozott. A tanulmány a Belügyminisztérium rendelte, nem az egészségügyért felelős Emmi.
Hét hétig tartó tárgyalások és több tüntetés után hétfő este aláírták Franciaországban a kormány és a szakszervezetek megállapodását, amely évi több mint 8 milliárd euróval (2830 milliárd forint) növeli az egészségügy dolgozóinak járó juttatásokat.
hvg.hu
A tíz- és a húszforintosra kerülnek a veszélyhelyzet hősei, ezzel az érmesorozattal emlékeznek meg róluk.
hvg.hu
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Belügyminisztérium már meg is kezdte a munkát nemzetközi és magyar szakértők bevonásával.
MTI
MTI
hvg.hu
Fokozatosan emelkedik a szomszédos országokban regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, s miközben az érintett államok fokozatosan és szelektíven korlátozzák az emberek mozgásszabadságát, nem kizárt, hogy néhány állam esetében Magyarország is visszaállít egyes védőintézkedéseket, például a külföldről érkezők kötelező karanténját.
Szerencsére most, hogy a járvány terjedése egyelőre alábbhagyott, nincs is szükség az új gépekre. Ha majd mégis használni kell azokat, csak mintegy a negyedük hadrendbe állításához van elég szakember.
Gáti Júlia
Gáti Júlia
Pálmai Erika
Gócponttá alakulhat az intézmény.
hvg.hu
Már hónapokkal korábban indult alapjogi vizsgálat a koronavírus alatt meghozott egészségügyi döntések miatt, de eredmény még mindig nincsen. Kozma Ákos szerint egy-egy intézkedés orvosszakmai megalapozottságát az ombudsman nem vizsgálhatja.
hvg.hu
Nehézkesen pörögnek fel az egészségügyi ellátások a Népszava szerint.
hvg.hu
Műtüdőn keresztül lélegeztetnek két beteget az intézményben, az osztályvezető szerint voltak, akik már felépültek hasonló állapotból.
hvg.hu
A miniszter szerint a kormány nem tett le arról, hogy emeljék a szociális ágazatban dolgozók bérét. De jutalmat nem kapnak.
hvg.hu
Az országos tiszti főorvos a DK-s Varga Zoltánnak válaszolt, aki korábban azt állította, hogy vizsgálat fenyegeti a kórházakat, ahol túl sok lesz a koronavírusteszt.
MTI
A jegybankelnök szerint 2030-ra előre kell hoznunk nemzeti céljaink teljesítését.
hvg.hu
Július 1-jén lép életbe az új társadalombiztosítási törvény. Három különböző helyett egy összevont járulékot fizethet a legtöbb dolgozó, általános járulékmentességet kap minden nyugdíjas, aki visszatér a munkába. A potyautasokkal kifizettetik az egészségügyi ellátást, de nem most azonnal, és mire az a részlet hatályos lenne, még enyhíteni fognak a szigorán.
Sztojcsev Iván
Ahol túl sok PCR-tesztet végeznek, ott vizsgálat lesz az országos tiszti főorvos iránymutatása szerint.
hvg.hu
Kilenc évig dolgozott Angliában különböző magánkórházakban, jelenleg a Szent János Kórház gyermeksebésze és szóvivője. Emellett lassan a média lett a másodállása: szeretné bebizonyítani, hogy értelmes tartalommal is lehet valaki influenszer. Portréinterjú Kőnig Róberttel.
Pálmai Erika