Spórolásba kezd a Volvo: 3000 dolgozónak intenek búcsút
Több mint 670 milliárd forintos kiadáscsökkenést várnak a lépéstől.
Több mint 670 milliárd forintos kiadáscsökkenést várnak a lépéstől.
Egy korábbi, önkéntes kilépési ajánlatot követően százas nagyságrendben mondott fel munkavállalóinak a Google.
A milliárdos által vezetett, kormányzati hatékonyságért felelős hivatal hiperaktív megszorításai ellenére rekordon az Egyesült Államok szövetségi kiadásai. Közben a republikánus párt nyomására már Donald Trump is behúzná az elbocsátási kéziféket, felszólítva a milliárdost, hogy inkább „szikét” használjon, mint „baltát”.
Az SK komáromi és iváncsai akkugyárának dolgozói korábban nem látott elbocsátási hullámról számoltak be a múlt héten.
Donald Trump is a techmilliárdos védelmére sietett egy igen sajátos érveléssel, miszerint végső soron nem Musk, hanem a kormányhivatalok vezetői a felelősek a kirúgásokért.
Musk azt követeli a kormányzati alkalmazottaktól, hogy hétfőn este 11:59-ig nyújtsák be a hivatalához a beszámolóikat a munkájukról.
A kiadáscsökkentések és átszervezések hatalmas elbocsátási hullámot indítottak az európai autóiparban, amelyet egyszerre több probléma sújt: 2035-re teljesen át kellene állnia az elektromos autók gyártására, miközben visszaesett a kereslet e járművek iránt. A kínai gyártók egyre nagyobb konkurenciát jelentenek Európában, de még ennél is nagyobb baj, hogy a régi nagy autómárkák rohamosan szorulnak ki a kínai piacról.
Aki marad, az átlagban 6 százalékos béremelést kap.
A 600 kirgiz vendégmunkás kirúgása azért különös, mert alapesetben épp a vendégmunkásoktól a legnehezebb megválni, mivel munkaszerződéseik határozott időre és feltételekre szólnak. A kirgizek valószínűleg mehetnek haza, a vendégmunkáspiac nem rugalmas, aligha tudja felszívni őket. Viszont jó eséllyel meg kell kapniuk a teljes időre járó fizetésüket. A dél-koreai akkugyártó a leépítés után sem képes rendes fizetésemelést adni a saját dolgozóinak. Közülük is leépíthet, ugyanis a cég úgy kapott a kormánytól munkahelyteremtési támogatást, hogy nem kellett munkahelyszámot vállalnia.
Az RTL-nek korábban egy ott dolgozó is azt mondta, hogy „első körben az összes kirgiz kollégát bocsátották el”.
“A magyar vezetőség jelenleg is lobbizik azért, hogy magyar munkavállalók ne legyenek elküldve, most az első körben az összes kirgiz kollégát bocsájtották el” – tudta meg az RTL az egyik ott dolgozótól.
Az elektromos autókat gyártó vállalat mintegy 2000 dollárral (kb. 740 ezer forinttal) mérsékli árait modellenként több piacon is.
Az akkumulátor-alkatrészt gyártó cégnél gyakorlatilag átcsoportosítás történt, ilyet jellemzően a likviditás érdekében tesznek.
Több területet is érintő elbocsátásokat jelentett be az Apple, az autós tervek mellett a jelek szerint a saját fejlesztésű Micro-LED kijelzőnek is búcsút int a cég.
Az Amazon, a Google, a Microsoft és más technológiai cégek az év elején ismét elbocsátási hullámot indítottak, annyira, hogy szabályos TikTok-trend lett abból, hogy a dolgozók lefilmezik és közzéteszik a kirúgásukat. A nehézségek a magyar programozóiskolákat is súlyosan érintik.
A cég azzal magyarázta az elbocsátásokat, hogy a plusz embereket eleve csak az év végi betegségek és szabadságolások miatt vették fel.
Az elbocsátott munkások igen nehéz helyzetbe kerültek, mivel Nógrád megyében a legmagasabb a munkanélküliségi ráta.
A népszerű, nyelvtanulást segítő vállalkozás vezetése nagyobb szerepet kíván biztosítani a mesterséges intelligenciának az applikáció működtetésében.
Drámai létszámleépítést tervez a Unity nevű, videójáték-motor fejlesztéssel foglalkozó vállalat, hogy nyereséges lehessen. Nem ez az egyetlen intézkedés ennek érdekében.