A dél-dakotai kormányzó szerint a kétéves unokájának több lőfegyvere is van
Kristi Noem az NRA fegyverlobbi-szervezet eseményén büszkélkedett azzal, hogy unokájának sörétes és vadászpuskája is van.
Kristi Noem az NRA fegyverlobbi-szervezet eseményén büszkélkedett azzal, hogy unokájának sörétes és vadászpuskája is van.
hvg.hu
A katasztrófavédelem szerint „nem kizárt”, hogy a balesetet egy szabálytalan kialakítású kémény okozhatta.
MTI
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Keleti pályaudvar környékén, a Mosonyi utcában jártunk.
GyéZsé
A divattervező 93 éves volt, halálhírét a családja jelentette be.
hvg.hu
A közösségi platformok közül az Instagram a menő a 14-25 éves korosztálynál, de feljövőben van a TikTok, és akit ez a platform beszippant, az nagyobb eséllyel tölt naponta több mint 4 órát a neten.
hvg.hu
Itt nem az elsőség a lényeg, hanem hogy milyen gazdasági és társadalmi következményekkel jár mindez.
MTI
A negyvennapos, hamvazószerdán indult böjt csúcsa a nagyhét, amelynek csütörtöktől kezdve minden napjának kiemelt jelentősége, üzenete van. Ezek között segítünk most kiigazodni.
A koroanívrus-járvány után megint voltak keresztre feszítések a Fülöp-szigeteken, eljátszva Jézus szenvedését nagypénteken. Ez hívők és turisták ezreit vonzza a térségbe. A katolikus egyház elítéli a gyakorlatot, de idén volt egy 62 éves férfi, aki már 34. alkalommal szegeztette magát a fakeresztre.
hvg.hu
Az algériai Walid Mehsas viszont vagy hozzá van szokva a cicához, vagy kibillenthetetlen az imából, mert nem hajtotta el őt.
hvg.hu
Jakab Zsófia szerint a kínai szervezett vendégforgalom az utóbbi három évben nagyon hiányzott a magyar turizmusból.
MTI
MTI
hvg.hu
Sween 1992-ben született a Zürichi Állatkertben, féltestvérével, Sörennel 1993-ban kerültek Budapestre.
hvg.hu
Április 15-én egész napos társasjátékozással ünnepli tizedik születésnapját a Játékos Emberek Magazinja, a JEM a Virág Benedek Házban.
hvg.hu
A katolikus egyház leleplezte, miben fog misézni az egyházfő a Kossuth téren.
hvg.hu
Persze, mindezt viccesen jegyezte meg, de azért szerinte sok tekintetben van hasonlóság egy 3 éves gyerek nevelése és egy mérgező viszony között.
hvg.hu
A délutáni órákban egy erősebb zivatartömb érte el Pécs környékét, az ott lakók nemcsak esőt, de kaptak a nyakukba jeget is.
hvg.hu
Hivatalosan sosem volt tiltott a topless fürdőzés a német fővárosban, nemrég azonban a berlini közfürdők üzemeltetője deklarálta, hogy minden nemet egyformán kezelnek, és szabad fürdőruhafelső nélkül is a közfürdőket látogatni. A Berlinben élő magyarok különbözőképpen reagáltak az új szabályozásra, többségük azonban egyetért a „Szabad mellbimbókat!” mozgalom elveivel. Sőt, néhányan időnként maguk is bikinifelső nélkül csobbannak Berlinben. A Deutsche Welle riportja.
Deutsche Welle
Hány százaléka fertőz a kullancsoknak, mennyi idő után fertőződhetünk meg a Lyme-kórt okozó baktériummal kullancscsípés esetén, irthatók-e a paraziták, kell-e pánikolni, ha kihúzáskor a szájszerv véletlenül a bőrünkben marad, és ellepték-e már Magyarországot a krími-kongói vérzéses lázat terjesztő vérszívók? Kullancskisokos.
hvg.hu
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a belvárosban, a Kossuth Lajos téren jártunk.
GyéZsé
Reviczky Gábor daganatos megbetegedését sugárterápiával kezelik, de az orvosi kezelés mellett alternatív gyógymódokat is kipróbál.
hvg.hu