Stadionba erdőt? Ausztriában megcsinálták
Egy művészeti projekt keretében kerültek élő fák a futballpályára. Az újraértelmezett stadion nagyon izgalmasan néz ki.
Egy művészeti projekt keretében kerültek élő fák a futballpályára. Az újraértelmezett stadion nagyon izgalmasan néz ki.
Az erdő Clinton idején került védelem alá, Bush viszont már megpróbálta egyszer feloldani a fakivágási tilalmat.
De legalább 60 évre.
Magyarországon is van egy picike "őserdőfolt".
Tovább drágultak a magyarországi termőföldek 2018 első három negyedévében, igaz, 2015 óta először már lassuló mértékben, annak ellenére, hogy a forgalom 2017-hez képest nem esett vissza – derült ki a TAKARÉK Index elemzéséből. A legtöbbet szinte minden régióban a szőlőkért és a gyümölcsösökért kellett fizetni, a legkevesebbet pedig az erdőkért és a fásított területekért.
Helyi legendák is szólnak a vízbe veszett erdőről.
Az Ecosia a Google-éhez hasonló keresőmotor, ám egy fontos dologban eltér tőle. Akik használják, a fák fennmaradásáért is tesznek valamit.
A természetvédelmi hatóság engedélyével és a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal egyeztetett módon végzett fakitermelést az Egererdő Zrt. a Bükkben – közölte a WWF Magyarország természetvédelmi szervezet közlésére reagálva az állami erdőgazdaság. Szerintük a fakitermelés a 180 éves erdő megfiatalítását szolgálja.
Védett területen álló, 180 éves erdőt vágtak ki a Bükki Nemzeti Parkban. A WWF Magyarország szerint a természetvédelmi oltalom alatt álló állami erdőterületeken zajló fakitermelés jelenlegi gyakorlata fenntarthatatlan, ezért átfogó szakmai megoldásra lenne szükség.
Felmásztak a magaslesre, onnan hívták a rendőröket.
Kína és India az elmúlt két évtizedben akkora területet zöldített ki, mint az Amazonas-medence, de könnyen lehet, hogy ez is kevés a klímaváltozás megállításához.
A boszniai rendőrök egy erdőben találtak rá a férfira, végeztek vele.
A 2017-es törvénymódosítás az ombudsman szerint háttérbe szorítja a természetvédelmi célokat.
200 év után kivonulnak az országból a hajdan legnagyobb földbirtokosnak számító Rothschildok.
Az erdő visszatérő helyszín a helyi folklórban, és kísértetjárta helynek is tartják.
A MyForest első projektje Csécsén indult el.
Megvan az első kéthektáros terület, amin évtizedek múlva 2000 felnőtt tölgy áll majd a tervek szerint. A MyForest mozgalom októberben már meg is indítaná az ültetést, egy fa nagyjából egy euróba fog kerülni. A gyarapodó faültető-Föld-hűtő mozgalmak most azt tervezik, hogy összefognak, egyesítik erejüket, a cél ugyanis az, hogy megduplázzák a Föld erdejeit.
A tavalyi erdőpusztulás volt a harmadik legnagyobb ebben az évszázadban.