Már 886 facsemetét ajánlottak fel az első magyar közösségi erdőnek

A MyForest első projektje Csécsén indult el.

  • hvg.hu hvg.hu
Már 886 facsemetét ajánlottak fel az első magyar közösségi erdőnek

Nem volt hiábavaló a MyForest közösségi kampánya, melyről korábban a hvg.hu is írt. A szervezők alapötlete, hogy megvásárolnak egy hektár mezőgazdasági földet (vagy felajánlások által hozzájutnak), átminősíttetik, aztán beültetik fákkal, ezeket pedig felajánlják "megvételre". A befolyó pénzből újabb földeket vesznek, és oda is ültetnek. Az első projekt alapját, két hektár földet Csécsén vásárolták meg.

Facebook-oldalukon most egy újabb sikerről számoltak be: közösségi adakozók már 886 facsemete elültetését támogatták. Az oldalra (www.myforest.hu) kikerült egy számláló is, ahol mindenki láthatja, hogy még hány fa támogatására van lehetőség Csécsén. Nemsokára azok neve is láthatóvá válik, akik támogattak és beleegyeztek nevük nyilvánossá tételébe.

A MyForest erdőmérnöke szerint hektáronként 8000 fát kell majd ültetni, ebből 40 év alatt 1000 nagy, felnőtt tölgyfa lesz - ez két hektár esetében 2000 tölgyet jelent. Munka lesz bőven a területen főleg az első tíz évben. A kisebb csemetéket ugyanis kiszedik, ahogy a gyomokat is, és gallyazni is kell. Sőt, az első 5 évben vadhálóval is körbe kell venni a területet, mert a vaddisznó kitúrná a fákat.

Azért épp a tölgy mellett döntöttek, mert az őshonos fák közül azon a területen ez a fajta érzi magát ott a legjobban. A fák némi idő elteltével együttesen elég nagy árnyat adnak ahhoz, hogy nehezebben száradjanak ki, így nagyobb az esélyük a túlélésre.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.